Most kezdődik az a munka, amelynek során a Záhony-Port „élettel kívánja megtölteni” a vámszabad területre a közelmúltban az országban elsőként kapott üzemeltetési engedélyét. „A társaság a lehetséges majdani megbízói országainak (elsősorban Ukrajna, Oroszország és Kína) nagykövetségein, konferenciákon, kereskedőházakon keresztül igyekszik felhívni a figyelmet az új jogosultság birtokában kínált szolgáltatásaira” – válaszolt a Világgazdaságnak a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetségének (MLSZKSZ) főtitkára.
Mint Bíró Koppány Ajtony elmondta, a Záhony-Portot idővel további társaságok követhetik. Számukra már gyorsabb és egyszerűbb lehet az engedély megszerzése, hiszen az MLSZKSZ – amely ebben egyengeti az útjukat – a Záhony-Port kapcsán „már végigjárta az utat”. Mindazonáltal még korai újabb cégek érdeklődését firtatni, hiszen a fenti társaság hírverése is csak most startol.
Az MLSZKSZ terve egyébként nem pontosan ez volt. „Eredetileg a záhonyi körzet teljes, 82 négyzetkilométerére meg szerettük volna szerezni a vámszabad terület üzemeltetésére vonatkozó engedélyt a NAV-nál, azt gondolva, hogy ezután majd a körzetben aktív cégek már egyesével igényelnek maguknak üzemeltetési engedélyt a vám- és adóhivatalnál. Csakhogy időközben úgy változott meg az érintett uniós szabályozás, hogy megszűnt a területre vonatkozó engedélyezés rendszere, és minden társaságnak külön-külön kell a saját területét vámszabaddá nyilváníttatnia. Ezt elsőként a Záhony-Port tette meg a maga 17,4 négyzetkilométerén” – magyarázta Bíró Koppány Ajtony. (Vagyis még hátravan a záhonyi térség négyötöde.)
A vámszabad terület fő vonzereje, hogy jelentős versenyelőnyt biztosít az ide szállító és betelepülő cégeknek a halasztott adó- és vámfizetési lehetőség, valamint egyéb ösztönzők és kedvezmények révén. E lehetőségek elsősorban a harmadik országokból az Európai Unióba nyersanyagot vagy félkész terméket behozó vállalatok számára előnyös, mivel a területen áfa- és vámmentesen raktározhatják vagy dolgozhatják fel az árut, ezzel pedig jelentős összeget takaríthatnak meg – nyilatkozott a közelmúltban Fülöp Zsolt, az MLSZKSZ elnöke. A szervezet szerint a vámszabad terület kijelölése nemzetgazdasági érdek is, hogy a Kínából és Belső-Ázsiából Európába, elsősorban Észak-Olaszországba és Dél-Franciaországba, valamint a balkáni térség államaiba irányuló vasúti fuvarok döntő hányada Magyarországon, a záhonyi átrakón keresztül jusson el rendeltetési helyére. A jelenleg csak időszakos és nehezen előre jelezhető záhonyi logisztikai forgalom a komoly vonzerőt jelentő vámszabad területnek köszönhetően hosszú távon nemzetközi áruforgalmi csomóponttá fejlődhet. Az EU területére belépő áru vámügyintézéséből jelentős költségvetési bevétel származik, nő az infrastruktúra kihasználtsága, a beruházások volumene, így számos új munkahely is létrejöhet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.