BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lemaradásban az eBay

Az aukciós portál túl sokat költ és túl keveset keres, miközben forgalomnövekedésére nem lehet panasz.

Nyolcszázalékos árfolyameséssel büntette a piac az eBay aukciós portál vártnál gyengébb harmadik negyedéves jelentését. Az olaj azonban az volt a tűzre, hogy a cég jelezte: gyengébb profitvárakozásokkal vág neki a karácsonyi szezonnak, s ezzel lelohasztotta az Amazonnal szemben elveszített csata kiheverésében bizakodó befektetőket. (Igaz, a technológiai szektor ralijára az eBay is benevezett, az idén árfolyama 28 százalékkal emelkedett.) Az ünnepi ajándékvásárlási szezon bevételét az eBay a 2,58–2,62 milliárd dolláros sávba várja, a Bloomberg elemzői konszenzusa ennek az alsó határát célozta meg. Az egy részvényre eső eredmény 57–60 cent közötti értéke gyengébb a 60 centes várakozásnál, noha önmagában ez nem elegendő indok egy ekkora árfolyameséshez.

A befektetőknek az eBay szerkezetváltási programjába vetett bizalma ingott meg, szembesültek azzal, hogy tovább kell várniuk, mire az internetes áruház és piactér fenntartható növekedési pályára áll – ad magyarázatot Josh Olson, az Edward Jones & Co. elemzője. Pedig az

eBayt 2015 októbere, azaz a PayPaltól való leválása óta irányító Devin Wenig látványos eredményeket is fel tudott mutatni: frissítette a portál honlapját, jobban személyre szabható szolgáltatásokat vezetett be és megkönnyítette a vásárlók eligazodását a kínálatban szereplő több mint egymilliárd termék között, emellett felpörgette a mobileszközökről történő vásárlásokat. Júniusban 50 ezer cikkre árgaranciát hirdetett, több millió termék esetében pedig háromnapos ingyenes házhoz szállítást vállalt, válaszul az Amazon évi 99 dollárba kerülő Prime szolgáltatása által kínált, két napon belüli szállításra. Az aktív felhasználók számát öt év alatt 99 millióról 168 millióra növelték.

Mindez a harmadik negyedév számain is meglátszik: a bevétel az egy évvel korábbihoz képest 8,7 százalékkal 2,41 milliárd dollárra nőtt, miközben az eBay felületén eladott termékek összértéke 8 százalékkal 21,7 milliárd dollárra emelkedett. A működési, ezen belül elsősorban a marketingre szánt költségek viszont elszálltak, 8,3 százalékkal 1,28 milliárdra bővültek, emiatt a profit szerény egy százalékkal, 515 millió dollárra tudott csak emelkedni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.