A Mol csoport közel egymilliárd eurós (280 milliárd forintos) műanyag-alapanyagot gyártó komplexumot létesít tiszaújvárosi leányvállalata, a Mol Petrol területén. A fejlesztéssel majdnem kétszáz új munkahelyet hoz létre. Beruházása 131 millió euró támogatásban részesülhet az Európai Bizottság jóváhagyásával, ugyanis a brüsszeli illetékesek szerint a támogatás hozzájárul az érintett magyarországi térség fejlesztéséhez, és nem akadályozza a tisztességes versenyt a szegmensben. A támogatás két részből áll: a beruházás átadása után igénybe vehető társaságiadó-kedvezményből, illetve az egyedi kormánydöntésen alapuló, 37,7 millió eurós vissza nem térítendő állami forrásból.
Ez az egyike annak az öt legnagyobb támogatásnak, amelyet magyar kormány valaha adott egy vállalatnak, azok között pedig a legnagyobb, amelyet hazai irányítású társaság kap – jelentette be a tájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházást bizonyítéknak tekintette arra, hogy Magyarország jelentősen megerősödött, hisz megvan a beruházók bizalma, és léteznek nagy, nemzeti vállalatok, amelyek nyitottak és képesek is új, nagy fejlesztésekre. A projektet a tárcavezető egyedülállónak nevezte amiatt is, hogy egy olajipari cég egy másik innovatív területen, a vegyiparban szintén térségi vezető szerepre tör. Mint ismertette, az év első nyolc hónapjában a magyar vegyipar termelési értéke 12 százalékkal 3500 milliárd forintra, alkalmazottainak száma pedig 3 százalékkal 88 ezer főre nőtt.
Ebben az értékben már benne van a Mol butadiénüzemének teljesítménye, és hamarosan megjelenik benne a szintetikus gumigyár termelése is – tette hozzá Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Kiemelte, hogy a zéró emissziós poliolkomplexum adja majd Európa polioltermelésének 15 százalékát, a magyarországi GDP-hez pedig évi 60 milliárd forinttal járul hozzá.
A beruházás szervesen illeszkedik a Mol 2030-ig szóló stratégiájába, amelyben a csoport – a piaci tendenciára reagálva – jelentősen megerősíti pozícióit a nagy hozzáadott értékű vegyipari anyagok, cikkek területén. Ezért a mintegy nyolcezer fős és hatezer beszállítóval dolgozó, évi mintegy 100 milliárd forint hazai, organikus beruházást megvalósító csoport ötévente 1,5 milliárd dollárt szán vegyipari fejlesztéseire.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.