Több százezren tiltakoztak Barcelona utcáin vasárnap délután a független Katalán Köztársaság létrehozását célzó javaslat ellen, amelyet pénteken szavazott meg a katalán parlament függetlenségpárti többsége. „Mind Katalónia vagyunk!” – ezzel a jelszóval hirdette meg az eseményt a Katalán Civil Társadalom (SCC) nevű szervezet, amely 1,1 millióra becsülte a résztvevők számát, míg a városi rendőrség 300 ezer tüntetőről adott tájékoztatást – írja az MTI. A felvonulás élén három ellenzéki párt, a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt, a Katalán Szocialista Párt (PSC) és a Spanyolországban kormányzó konzervatív Néppárt (PP) vezetői haladtak. Inés Arrimadas, a Ciudadanos politikusa arra kérte a katalánokat, hogy a következő helyi parlamenti választáson – amelyet december 21-re írt ki a spanyol miniszterelnök – tömegesen menjenek szavazni. Az El Mundo napilap felmérése szerint egyébként nem szereznének többséget a katalán parlamentben a függetlenségi pártok, ha most rendeznének előrehozott választásokat az autonóm közösségben. A pénteken kikiáltott független katalán államot egyébként a legtöbb európai ország nem ismeri el, az unió is csak Spanyolországgal hajlandó tárgyalni.
A spanyol kormány is az egységet próbálja helyreállítani. Szombaton megkezdte a katalán kormányzati feladatok átvételét, miután a szenátustól kapott felhatalmazás alapján Mariano Rajoy miniszterelnök péntek este feloszlatta az autonóm regionális kormányt. A katalán elnöki jogkörök gyakorlásával Soraya Sáenz de Santamaría spanyol miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányfő, aki már összehívta a spanyol minisztériumok államtitkárait és helyettes államtitkárait, hogy döntsenek a különböző területeket érintő feladatokról. Ilyen feladat például a spanyol belügyminisztérium számára a katalán rendőrség felügyelete. Első intézkedéseként José Ignacio Zoido spanyol tárcavezető menesztette Josep Lluis Trapero katalán rendőrfőnököt. Helyére pedig Ferrán López főfelügyelőt nevezte ki, aki eddig a katalán rendőrség területi koordinációjáért felelt, és a testület második embere volt.
A menesztett katalán elnök, Carles Puigdemont demokratikus ellenállásra szólított fel leváltása után, mondván, egy demokráciában a vezetőket a társadalom vagy a parlament választja. Puigdemont egyébként akár bíróság elé is állhat, a függetlenségi nyilatkozat megszavazása miatt ugyanis a spanyol állami főügyészség várhatóan hétfőn eljárás megindítását kezdeményezi zendülés bűncselekménye miatt a katalán kormány, valamint a katalán parlament elnöksége ellen, amelyet akár 25 évnyi szabadságvesztéssel is büntethetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.