BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kedvező időszak közepén vagyunk a Raiffeisen vezető elemzője szerint

„A magyar gazdaság kedvező időszakát éljük, a 2013-ban kezdődött felzárkózó szakasz közepén járunk” – mondta Török Zoltán, a Raiffeisen vezető elemzője. Az eurózónához képest érezhető érdemi előny a 2 százalékpontot közelíti, ez a dinamizmus 2019-ig biztosan kitart. A mostani átmeneti növekedési előnyt a kedvező külső környezet, az alacsony kamatkörnyezet, az expanzív költségvetési politika és a ciklusban rendelkezésünkre álló 20 milliárd euró (több mint 6000 milliárd forint) EU-s forrás lehívásának felpörgetése biztosítja.

Az elemző szerint nem várható a forint árfolyamának jelentős megingása, ami biztonságot adhat. A fiskális politika terén azonban Török Zoltán sokkokra számít, a költségvetési politika felfutása miatt 2,5-3 százalékos hiány alakulhat ki a következő években. A bérek és jövedelmek további dinamikus növekedése az infláció felfutását is eredményezheti, ám az a 2 és 4 százalék közötti célsávon belül maradhat. A GDP egyébként 2020-ig 3 százalék felett alakulhat, idén 3,8, jövőre 3,6, 2019-ben pedig 3,2 százalék lehet a gazdasági növekedés Magyarországon. A deficit egyébként nulla is lehetne, a növekedést támogató költségvetésnek köszönhetően alakulhat

3 százalék közelében.

Az átmeneti felfutás 2020-tól mérséklődhet, a mostani vásárlóerő-paritáson mért egy főre eső GDP az eurózóna átlagának 67 százalékáról a 75 százalékára nőhet. A GDP bővülése 2,5 százalék körül állhat be, amivel még mindig közelítünk az eurót használó országok átlagos fejlettségi szintjéhez, ám a konvergencia sebessége lassul.

A hazai monetáris politikának féléves előnye van az Európai Központi Bankhoz (EKB) képest: ha az uniós jegybank megkezdi a kamatemelési ciklusát, hat hónap múlva jöhetnek a magyar központi bank szigorításai. Az EKB viszont először leépítheti a mennyiségi lazítás programját, a kérdés az, hogy mikor csökken nullára a kötvényvásárlásra fordított összeg. Az egyik verzió szerint 2018 második felében szüntetheti be az EKB a mennyiségi lazítást, a második alapján még 2019 végén is 30 milliárd euró értékben vásárolhatnak kötvényt havonta. Az első esetben 2019 első felében emelhet először kamatot a Magyar Nemzeti Bank, a második esetben viszont akár 2020 végéig is fennmaradhat a laza monetáris politika Magyarországon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.