A Mol otthonaként épül meg a budai toronyház
Ötven év után új székházat épít a Mol csoport, amely a Kopaszi-gát mellé már tavaly engedélyezett 120 méter magas toronyház tervét és telkét megvásárolva, egy kompromisszumok nélküli koncepciót valósíthat meg. Erről Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója beszélt a világ egyik legnevesebb építészirodája, a Foster + Partners csapata által elkészített mesterterv tegnapi bemutatóján. Ez a londoni építésziroda készítette többek közt a kaliforniai Apple Park terveit, valamint az Uborkának becézett londoni irodaházét is, továbbá ők dolgozták ki a berlini Reichstag átalakításának koncepcióját.
A több mint kétezer dolgozót foglalkoztató, mintegy negyven országban jelen lévő, csak Budapesten immár tizenegy irodaházban dolgozó Mol a saját székház tervét a 2030-ig megalkotott vállalati stratégiában fogalmazta meg. Eszerint a jövő tehetséges munkavállalóinak megnyerésére is alkalmas, a vállalat jelentőségét kifejező épület megvalósítását tűzték ki célul. Hernádi Zsolt szerint „menő és hatékony” székházat építenek, a régióban is kiemelkedő színvonalú épületet, amelyben Közép-Európa legjobb munkakörnyezetét alakítják ki. A 28 emeletes, többszintes mélygarázst is magában foglaló, összesen 83 ezer négyzetméternyi épített területű komplexum alapkövét 2018-ban teszik le, a beköltözés várható időpontja 2020 vége, 2021 eleje lehet. A részletes terveket a londoni építésziroda magyarországi partnere, a Finta és Társai Építész Stúdió építészei dolgozzák ki, a Mol-vezér egyelőre a beruházás költségeiről sem tudott nyilatkozni, mivel a tendereztetés csak ezután kezdődik. Arról sincs még kész koncepció, hogy mi történik a Mol hetvenes években épült, négy esztendő múlva megüresedő székházával és a többi épülettel, ahonnan a Kopaszi-gátra költöznek át.
Az óriáscég számára a különleges adottságú öböl menti területen nem volt könnyű feladat minden igényt kielégítő székházat tervezni. Nigel Dancey, a Foster + Partners vezető tervezője elmondta: végül egy harminc méter magas, úgynevezett pódiumépület és a 120 méter magas toronyház egymásba fonódó, belülről kifelé tervezett, az üvegfelületeknek köszönhetően teljesen transzparens és panorámás légies tervét sikerült megformálni. Az épület tetején tetőkert és nyilvános kilátó, míg a pódiumépületben kiszolgáló egységek sokasága kap helyet. A Mol Campus grandiózus méretei ellenére maximálisan energiatakarékos, fenntartható és környezettudatos lesz: 21. századi szinten épül meg, az urbanisztikai szempontokra is tekintettel.


