BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot robbantott az OTP-One a tőzsdén

Az átlagosnál nagyobb, 13 milliárd forintos forgalomban 0,7 százalékot emelkedett tegnap a BUX, és 39 411 ponttal új történelmi csúcsra ért. A ralit az OTP vezette, a bankpapír több mint 6 milliárd forintos forgalomban 1,4 százalékot drágult. A Richter árfolyama 1,1 százalékot emelkedett, a Magyar Telekom papírjai pedig 0,4 százalékkal drágultak. Egyedül a Mol-papírjai vesztettek értékükből, 0,4 százalékos eséssel zárták a kereskedést. A kispapírok közül az OTT-One kapcsolt rá, 154 millió forintos forgalomban 18 százalékot emelkedett. A forint látványosan gyengült, az euróval szemben a 310-es keresztárfolyam fölé ért. Ennek oka, hogy a hazai jegybank legutóbbi kamatdöntő üléséről készült jegyzőkönyvből kiderült: a szervezet kész a monetáris kondíciók további lazítására. Az uniós börzéken is jó volt a hangulat, a vezető indexek 0,1-0,2 százalékkal emelkedtek. A tengerentúlon szintén emelkedéssel indítottak a tőzsdék, a Dow Jones rögtön új csúcsra futott. A rali hátterében az áll, hogy több cég a vártnál jobb negyedéves jelentést tett közzé: a Caterpillar 5 százalékot erősödött, a 3M papírjai 7 százalékos pluszban jártak napközben, a McDonald’s-részvények 1,3 százalékot drágultak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.