BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem jut kevesebb az egyházi iskoláknak

Az állam azonos mértékű támogatást ad az egyházi és az állami fenntartású intézménybe járó diákok után – reagált képviselői kérdésre Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Az alaptörvényre hivatkozva hangsúlyozta: az állam az adott évre érvényes költségvetési törvény alapján magasabb összeggel finanszírozza az állami fenntartású intézményben tanulókat, de az egyenlő támogatás biztosítása érdekében minden évben a zárszámadási törvényben rendezik a köznevelési feladatok egyenlegét. Az államtitkár példaként említette, hogy amíg 2012-ben 279 ezer forint jutott egy tanulóra az állami fenntartású iskolákban, addig az egyházi fenntartóknál 230 ezer forint, utóbbiak finanszírozását azonban 7,2 milliárd forinttal kompenzálták a zárszámadás során. Tavalyelőtt pedig több mint 31 milliárd forint jutott az egyenlegrendezésre.

A Klebelsberg Központ tankerületei évi 600 milliárd forintból gazdálkodnak, és 2200 intézményt tartanak fenn. A Republikon Intézet adatai szerint 2010 és 2016 között 81 százalékkal, 112 500-ról 204 ezerre nőtt az egyházi intézményben tanuló gyermekek száma. Idén augusztusban Magyarország 95 településén csak egyházi általános iskola volt, 39 további településen pedig csak egyházi, illetve vallási tevékenységet végző szervezet tartott fenn gimnáziumot. A KSH adatai szerint idén csaknem 435 ezer középiskolás diák kezdte meg a tanulmányait nappali tagozaton, ebből több mint 100 ezren a közoktatási rendszeren kívüli egyházi, alapítványi vagy nemzetközi magániskolákban tanulnak.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.