BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem tartanak a munkahelyi balesetektől

Változatlanul kevés magyarországi vállalkozás köt munkáltatói felelősségbiztosítást, noha az elmúlt öt évben emelkedett a három napon túli gyógyulással járó munkahelyi balesetek száma – közölte a Groupama Biztosító. A társaság által idézett statisztikák szerint idén az első fél évben csaknem tízezer balesetet szenvedtek el a dolgozók. Az adatok szerint Magyarországon a legveszélyeztetettebb alkalmazottak az 50–249 főt foglalkoztató cégeknél dolgozó 35–54 éves férfiak.

A biztosító korábbi felméréséből kiderült, hogy a munkavállalók kiesését okozó eseménytől minden hatodik cégnél tartanak, de az ehhez fűződő kártérítési igényt csak a vállalatok tizede tartja reális kockázatnak. A kutatásba bevont kis- és középvállalkozások csak kétharmadának van valamilyen biztosítása, ráadásul sokszor nem is a valódi kockázatokat kezelik. A megkérdezettek mindössze 40 százaléka rendelkezett vállalkozói vagyonbiztosítással, ugyanilyen arányú a vezetőkre kötött élet-, baleset- vagy betegségbiztosítás aránya, de az alkalmazottakra csak 18 százalék gondolt.

„A kis- és középvállalkozók körében mérsékelt növekedést tapasztalunk a munkáltatói felelősségbiztosítás terén. Ma a vállalkozói vagyonbiztosítással rendelkező ügy­­­feleink mintegy háromnegyede köt felelősségbiztosítást is, amely fedezetet nyújt a munkabalesetekre is” – mondta Kádár Péter, a Groupama Biztosító nem-életbiztosítási igazgatója.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.