A Goldman Sachs és a JPMorgan Chase már megkezdte az EU-ban lévő érdekeltségeinek felkészítését egy esetleges hard Brexitre. „Amíg kézzelfogható és megbízható garanciákat nem kapunk, addig a legpesszimistább eshetőségekre kell felkészülnünk” – mondta a hét végén, a Nemzetközi Valutaalap washingtoni ülésén Faryar Shirzad, a Goldman Sachs kormányzati ügyekkel foglalkozó vezetője, és hasonlóan nyilatkozott Daniel Pinto, a JPMorgan befektetési banki részlegének és európai érdekeltségeinek vezérigazgatója. Előbbinek hatezer, utóbbinak 16 ezer alkalmazottja van Londonban.
A Brexit volt az egyik legfontosabb téma a jelenlévők beszélgetésein, és a globális bankvilág vezetői egyre jobban aggódnak amiatt, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lesz kénytelen elhagyni az EU-t. Ezt tartja a legvalószínűbb végkifejletnek Andreas Dombret, a központi német bank, a Bundesbank igazgatótanácsának tagja is – számolt be a Bloomberg.
A külföldi nagybankokhoz és pénzügyi intézményekhez hasonlóan a JPMorgan és a Goldman Sachs is megkezdte Londonban dolgozó munkatársainak áttelepítését a kontinensre, illetve frankfurti, luxembourgi, dublini és párizsi képviseleteinek megerősítését. A költözéssel egyébként tisztán anyagilag mindenképpen jól járnak a munkatársak. A Bloomberg globális lakhatási indexe szerint az átlagos havi bérleti díj és a jelzálogtörlesztés a havi nettó jövedelem 135 százalékát teszi ki Londonban, míg ez az arány Párizsban 84, Dublinban és Amszterdamban körülbelül 70, míg Zürichben és Brüsszelben 50-55 százalék. A tavaly júniusi Brexit-népszavazás óta ugyan némileg változott a helyzet: az ingatlanárak a nemzetközi pénzügyi válság óta nem látott szintre estek, részben épp a kilépés miatt. Az Acadata és az SLS ingatlanközvetítő adatai szerint szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest 2,7 százalékkal estek vissza a londoni ingatlanárak az augusztusi 0,7 százalékos csökkenés után. A fővárosban hatodik hónapja tart ez a tendencia.
A hard Brexit a fontra is súlyos csapást mérne: elemzők szerint a dollárral szemben 1,1-es szintre zuhanhat az árfolyama, ha London nem egyezik meg Brüsszellel. Nem véletlen, hogy Theresa May úgy döntött, személyesen próbálja meggyőzni az unió vezetőit a kilépési tárgyalások jövőjéről döntő e heti csúcs előtt. May hétfőn, lapzártánk után David Davis Brexit-miniszter társaságában Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével és Michel Barnier-val, a testület vezető Brexit-tárgyalójával vacsorázott Brüsszelben, vasárnap pedig Angela Merkel német kancellárral beszélt telefonon.
Kérdés, mit képes May elérni. A The Guardian úgy értesült, hogy a maradék 27 tagállam nem akar konkrét ígéreteket tenni Londonnak a jövőbeni kereskedelmi kapcsolatokat illetően. Elsősorban Németország és Franciaország keményített be: a Politico több forrásból származó információja szerint ragaszkodnak ahhoz, hogy a Brexit után Nagy-Britanniában maradó uniós állampolgárok ügyében az Európai Bíróságé legyen a végső döntés.
May közben odahaza is folyamatosan újabb kihívásokkal szembesül. Az ellenzéki Munkáspárt árnyékkormányának pénzügyminisztere, John McDonnell a BBC-nek adott hétvégi interjúban közölte: a parlament megakadályozhatja, hogy Nagy-Britannia megállapodás nélkül lépjen ki az unióból. Az alsóházban nincs többsége egy ilyen kimenetelnek – figyelmeztetett –, és a Munkáspárt együtt fog működni a többiekkel annak érdekében, hogy megelőzze a „kárt”, amelyet ez okozna. Ugyanez a véleménye Ken Clarke-nak is, aki több poszton, többek között pénzügy– és belügyminiszterként szolgált különböző tory kormányokban. Ő az egyik társszerzője a kilépési törvénycsomaghoz benyújtott módosító javaslatnak, amelyik törvényerőre emelné a kormányfő által javasolt kétéves átmeneti időszakot – és megakadályozná a megállapodás nélküli Brexitet. „A parlament azt vétóz meg, amit csak akar” – figyelmeztette Clarke a kormányfőt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.