A termelés volumene az előző évi alacsony bázist 36,8 százalékkal haladta meg augusztusban, és 9,8 százalékkal volt magasabb az előző havinál a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint. Koji László, az Építőipari Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke a Világgazdaságnak elmondta: a trend egyértelműen pozitív, a kereslet növekedését jelzi minden mutató. Az előző évit 89,7 százalékkal meghaladó szerződésállomány is azt jelzi, hogy azonnali hatékonyságnövelő beruházásokra van szüksége az ágazatnak, hogy az egy főre eső teljesítményt növelni tudják. A szakszövetség a képzések pótlólagos létszámmal történő bővítését is szorgalmazza a kormánynál, pénzbeli segítséget kérve. A következő két évben ugyanis a jelenlegit körülbelül 600 milliárd forinttal haladja majd meg a rendelésállomány, aminek kivitelezésére a szektor a mostani létszámmal és gépesítettséggel már nem lesz képes. Az ÉVOSZ elnöke lapunknak kifejtette, bíznak abban, hogy a kormány segít majd az iparági sajátosságokat figyelembe vevő hatékonyságnövelő és képzési pályázatok kiírásával.
Utóbbiról említést tett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is: a kormány tervei között szerepel egy olyan támogatási program elindítása, ahol a munkaerő kiváltására a gépesítés, az automatizálás, új technológiai megoldások alkalmazása kap majd teret. Az építőipari vállalkozásoknak akarnak segítséget adni, hogy olyan gépeket, eszközöket tudjanak vásárolni, amelyekkel kezelni tudják a munkaerőhiányt.
Beruházni van miért, hiszen a konjunktúra töretlen: mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: augusztusban az épületeké 46,8, az egyéb építményeké 24,1 százalékkal. Az épületek építésének növekedése továbbra is elsősorban az ipari és raktárépületek, kisebb mértékben sportlétesítmények, oktatási és lakóépületek építésének az eredménye. Az egyéb építmények esetében a termelés – az alacsony bázis mellett – út-, vasút- és közműépítési munkák révén bővült.
Augusztusban a megkötött új szerződések volumene az előző évihez képest 46 százalékkal emelkedett, az ágazat idei termelése 27,9 százalékkal haladta meg a tavalyit, és összesítve – augusztus végére – csaknem 1400 milliárd forintot ért el. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 22,2, az egyéb építményeké 134,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban – jelezte a KSH. Koji László hangsúlyozta, az ágazatban érdekelt vállalkozások tíz év kihagyás után most már bizalommal fejlesztenének.
Csúszásban a lakásépítések
Az idei első fél évben több mint ötezer új lakóingatlant adtak át, ami 46 százalékos növekedés, emellett az előző évinél 40 százalékkal több, összesen 19 823 új lakás építésére adtak ki engedélyt. A lakásépítési kedv továbbra is erős, ám a társasházfejlesztések 14 százalékánál már egy-két negyedévvel ki kellett tolni az átadási határidőt. Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a csúszásban lévő építkezések nagy aránya jelzi, hogy az építőiparban kapacitás- és munkaerőhiány alakult ki. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.