Négy százalékot ugrott az amerikai Gilead Sciences gyógyszergyártó árfolyama arra a hírre, hogy az amerikai szakhatóság engedélyezte génterápiás rákgyógyszerének kórházi alkalmazását. A non-Hodgkin limfóma kezelésében hatásosnak bizonyuló Yescartát a Kite Pharma fejlesztette ki, e céget augusztusban 12,9 milliárd dollárért vásárolta fel a nyolcszor nagyobb piaci értéket képviselő Gilead. A Jefferies elemzője, Michael Yee a gyógyszer értékesítésétől 250 millió dolláros bevételt vár az első évben. Ez elvileg 670 beteg gyógyítását takarja, mivel a terápia költsége 373 ezer dollár. Ennek során a beteg személyre szabott kezelést kap, a Yescartával a szervezet immunsejtjeit programozzák újra, hogy felvegyék a harcot a ráksejtekkel. Maga a cég évi 7500 amerikai beteg gyógyítására lát esélyt, és utánpótlás sajnos bőven van: az USA-ban csak az idén 72 ezer non-Hodgkin limfómás esetet regisztrálnak, s 20 ezren halnak meg ebben a betegségben – írja a Reuters. A klinikai vizsgálatok során a betegek 51 százalékánál volt hatásos a yescartás terápia. Az árat a pokoli drága fejlesztési költségekhez igazította a Gilead, de mint szóvivője elmondta, folyamatosan keresik a lehetőséget arra, hogy minél több páciens számára tehessék elérhetővé az életmentő gyógyszert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.