BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újabb hullámvasútra kerülhet az euró-forint keresztárfolyam

Október elején mintegy 5 forintot erősödött az euró a forinttal szemben. Ennek elsődleges oka azonban szerintünk mindössze a profitrealizálás, nem pedig a fundamentumokban bekövetkezett változás. Azok a befektetők, akiknek sikerült a szeptemberi emelkedő trendet meglovagolniuk, szép nyereségre tehettek szert mindössze néhány hét alatt, és most igyekeznek ezt realizálni. Az emelkedő trend megtörésével pedig fel is erősödtek a profitrealizálási törekvések. Az elmúlt időszak forinterősödését érdemes felhasználni arra, hogy a forint gyengülésére spekuláló pozíciókat nyissunk.

Sokáig elképzelhetetlennek tűnt, hogy a magyar állampapírok hozama negatívba eshet, és hogy a bankközi kamatok is a nulla körüli értéket súrolják. Az MNB folyamatos lazító lépéseinek eredményeként azonban ez mára valósággá vált, legalábbis a hozamgörbe rövid, éven belüli felén.

A jegybank több intézkedése is a likviditásnövelés irányába hatott, ezek közül a legfontosabb, hogy az egynapos betéti rátát –15 bázispontra csökkentették. Ezek a lépések pedig letolták az állampapírpiaci hozamokat és a bankközi kamatokat is. Olyannyira, hogy a rövid állampapírok hozama már a negatív tartományba esett. Az elmúlt egy évben az MNB jelentős euró-forint swap állományt kötött a magyar kereskedelmi bankokkal. Az állomány, dinamikus felfutást mutatva, október 13-án 1260 milliárd forinton állt. Ezek olyan ügyletek, amelyekben a kereskedelmi bankok eurót adnak a jegybanknak forint ellenében. Így ezek növelik a forintlikviditást, ezen keresztül pedig lefelé tolják a bankközi és állampapírpiaci hozamokat is. Ez pedig a hozamkülönbözet csökkentésén keresztül szintén a forintgyengülés irányába mutat.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.