BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Vádat emeltek a katalán vezetők ellen

Derűlátóbbá vált Spanyolország a 2018-as gazdasági kilátásait illetően, miután a katalán függetlenség kikiáltása után a spanyol kormány megkezdte a régió autonómiájának felfüggesztését. A spanyol gazdaság jövőre több mint 2,5 százalékkal bővülhet, idézte Luis de Guindos gazdasági minisztert hétfőn a Reuters hírügynökség. A spanyol kormány október közepén még sokkal pesszimistább volt: 2,6 százalékról 2,3 százalékra rontotta a jövő évi gazdasági növekedésre vonatkozó prognózisát a katalán feszültség miatt.

A spanyol El Mundo azt írja, 15 percenként elhagyja egy vállalat Katalóniát, és október 2. óta több mint 1800 cég költözött el a régióból, ebből 519 múlt héten. A spanyol gazdasági miniszter azonban kijelentette, várakozásai szerint a menekülést választó vállalatok jelentős része visszatér majd Katalóniába, amint rendeződik a helyzet.

A spanyol államügyészség eközben vádat emelt Katalónia leváltott vezetői ellen, akik zendülés miatt akár harminc év börtönbüntetést is kaphatnak. Jose Manuel Maza főügyész ráadásul a spanyol alkotmány megsértésével is vádolja a régió élén állókat. Az új regionális választásokat december 21-re írta ki a spanyol kormány.

A spanyol piacokon fellendülést hoztak a Mariano Rajoy miniszterelnök vezette kormány intézkedései, emellett a legfrissebb közvélemény-kutatások eredménye, amely szerint a függetlenségi pártok elveszíthetik parlamenti többségüket, megnyugtatta a befektetőket. Az IBEX 35 hétfőn napközben 2,55 százalékot emelkedett, a spanyol 10 éves állampapírok hozama pedig 7 bázisponttal 1,52 százalékra esett vissza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.