Szlovákia már évek óta nem tud közeledni az Európai Unió átlagához, az ország négy éve az unió fejlettségi szintje 77 százalékán mozog, ráadásul a termelékenységi mutatója a vizsgált időszakban romlott – áll a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) friss elemzésében. A szlovák termelékenység napjainkban az uniós átlag 82 százalékán mozog, miután tavaly
1 százalékponttal visszaesett, ezzel párhuzamosan 2016-ban viszont
2 százalékponttal emelkedett az árszint, ami már eléri az uniós átlag 68 százalékát. A versenyképesség sem alakul kedvezően, a Világbank legfrissebb, 190 országot tartalmazó listáján a tavalyi 33. helyről a 39. helyre esett vissza. Az NBS szerint a gyenge versenyképesség a közintézmények alacsony hatékonyságával magyarázható.
A jegybank arra figyelmeztet, hogy az ország gazdaságának idei növekedési üteme már a visegrádi országokhoz viszonyítva is elmarad. A pénzintézet ezt azzal magyarázza, hogy Szlovákia lakossági fogyasztása – legalábbis eddig – nem olyan lendületesen futott fel, mint a szomszédos államokban. A nemzeti bank megállapítása szerint már nem elég az évi 3 százalék körüli gazdasági növekedés ahhoz, hogy Szlovákia érdemben felzárkózzon az unió átlagához, márpedig tavaly és idén a GDP növekedési üteme 3 százalék körüli. Viszont jövőre, a nyitrai Jaguar Land Rover autógyár beüzemelésének köszönhetően meglódulhat Szlovákia gazdasága: a jegybank 2018-ban 4,2 százalékos, 2019-ben pedig 4,6 százalékos lendületet vár, miközben az unió átlaga a vizsgált időszakban a 2 százalékot sem éri el. Ha a felvázolt prognózisok helytállók, akkor Szlovákia gazdasági teljesítménye 2019 végére eléri az uniós átlag 82 százalékát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.