BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Rekordáron kelt el a felhőkarcoló

Hongkong egyik leggazdagabb embere, Li Ka-sing CK Asset Holdings nevű ingatlanfejlesztő vállalata 5,2 milliárd dollárért eladja többségi tulajdonrészét Hongkong ötödik legnagyobb felhőkarcolójában, a The Centerben, írja a Bloomberg. A vásárló egy konzorcium, amelynek élén sajtóinformációk szerint egy kínai energiával foglalkozó, állami tulajdonban lévő csoport áll. A tranzakcióval a CK Asset rekordot dönt, soha nem kötöttek eddig ennyire magas áron egyetlen ingatlant érintő üzletet. Érdekesség, hogy a második helyre visszaszoruló 2,95 milliárd dolláros eladás, a sanghaji CenturyLink komplexum tavalyi értékesítése szintén Li Ka-sing nevéhez kapcsolható. A CK Asset részvényárfolyama a bejelentést követően megugrott, 4,6 százalékot emelkedett napközben, amire tavaly július óta nem volt példa. | VG

Olcsóbbak lettek az élelmiszerek

Szeptemberben 1,3 százalékkal csökkent éves összehasonlításban az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének, a FAO-nak az élelmiszerár-indexe (értéke 176,4 pont lett). A mutató ugyanakkor még így is 2,5 százalékkal magasabb a tavaly októberinél. A tejtermékek ára csökkent leginkább, 4,2 százalékkal, idén május óta először. A növényi olajok is olcsóbbá váltak 1,1 százalékkal a szeptemberi értéket véve alapul; főleg a pálma- és szójaolaj ára indult el lefelé. Valamelyest olcsóbb lett a cukor is a legfontosabb exportőr ország, Brazília valutájának gyengülése miatt. Intenzívebbé vált a verseny a sertéshúsexportőrök között, miközben a kereslet inkább visszafogott, így a húsárak alig 1 százalékkal bár, de estek. A gabonaárak ugyanakkor kicsit erősödtek, főként a rizs magasabb árú jegyzése miatt. | VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.