BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hírsor

Terror New Yorkban

Nyolc ember meghalt és további 12 megsebesült kedden New Yorkban, a Világkereskedelmi Központ közelében, amikor egy kisteherautó a forgalmas bicikliútra hajtott, több embert elgázolt, majd egy iskolabusszal ütközött. A merényletet az Iszlám Állam nevében követték el. | VG

Nem kelt el a híres szerb sörgyár

Nem sikerült eladni Közép-Szerbia egyik legpatinásabb sörgyárát, a Jagodinsko pivót. A jagodinai sörgyárban élesztő és maláta előállítására szolgáló részlegek is vannak, a kikiáltási ára 355,5 millió dinár (mintegy 2,9 millió euró) volt. Az 1852-ben alapított sörfőzde csődeljárását két évvel ezelőtt kezdeményezték a hitelezők, akkor 145 foglalkoztatottal működött. A kikiáltási árat a csődtörvénnyel összhangban a vállalat becsült értékének 50 százalékában állapították meg. 2005-ben a sörgyár egy szlovén befektetői csoport tulajdonába

került, de egy év múlva felbontották a szerződést, mert a tulajdonos nem teljesítette a szerződésben vállalt kötelezettségeit, nem ruházott be a termelés fejlesztésébe. A sörgyár ellen 2016 elején kezdeményezték a csődeljárást. | Tóth Péter, Vajdaság

Megugrott a foglalkoztatottság

A Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy októberben 200 ezerrel nő a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, az eredmény azonban felülmúlta a várakozásaikat. | VG

A Moody’s rontott Katalónia adósminőség-értékelésén

A Katalóniára külön érvényben tartott „Ba3/NP” hosszú és rövid távú adóskockázati besorolást megerősítette ugyan a Moody’s, a politikai feszültség miatt azonban a hitelminősítő az eddigi „caa1”-ről egy fokozattal „caa2”-re rontotta a régió alapszintű adósminőség-értékelését – írja az MTI. A Moody’s szerdai jelentésében az áll, hogy

a politikai kockázatok miatt Katalóniában gyorsan romlik az üzleti hangulat: a függetlenségi népszavazás óta mintegy másfél ezer vállalat jelentette be, hogy elköltözik a tartományból. A Moody’s arra számít, hogy a politikai válság negatív hatást gyakorol a katalán gazdaságra, elsősorban a külföldi befektetői hangulatra és a turizmusra, ez pedig fokozza a tartomány már jelenleg is gyenge finanszírozási helyzetére nehezedő nyomást. | VG

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.