BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Holtponton a T-Mobile US és a Sprint fúziója

Megfeneklettek a tárgyalások a SoftBank és a Deutsche Telekom (DT) között a T-Mobile US és a Sprint egyesüléséről – tudta meg a Reuters. A SoftBank legutóbbi igazgatósági ülésén többen is elégedetlenkedtek amiatt, hogy a fúzió során az új cégből mindössze 40 százalékos részesedése marad a SoftBanknak, és a teljes irányítás a DT-hez kerül. A hírek szerint a japánok jobb ajánlatot várnak a DT-től, azt szeretnék, ha egy T-Mobile-részvényért kevesebb mint nyolc Sprint-részvényt számolnának. Jelenleg az átváltási arány egy a kilenchez, és bár nem kizárt, hogy a DT engedne a SoftBank követelésének, az irányítást aligha adják ki a kezükből a németek. A Sprint ugyanis nincs a legjobb formában, a társaság átszervezés alatt áll, ennek célja, hogy rendezzék a cég mérlegét elsősorban a költségek lefaragásával. Az elemzők többsége azonban nem hisz az áttörésben, a 38 milliárd dolláros adósság mellett ugyanis nem maradt túl sok lehetősége a menedzsmentnek.

A SoftBank árfolyama 5 százalékkal esett a hírre kedden, miután az elmúlt hónap során 15 százalékkal drágultak a részvények a fúziós tárgyalások előrehaladtával. A DT 3 százalékkal esett nyitás után, bár később 0,5 százalékra mérséklődött a veszteség.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.