BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szépített főbb mutatóin az Air France-KLM

Az emelkedő jegyáraknak köszönhetően a 953 millió eurós várakozást felülmúló, 1,02 milliárd eurós üzemi eredményről számolhatott be az Air France-KLM (AF-KLM) a harmadik negyedév után. Ez 38,7 százalékkal jobb az egy évvel korábbi adatnál. Az elemzők által a hatékony működés mérőszámaként tekintett egy utasülésre vetített bevétel 4,1 százalékkal nőtt, ezzel a francia-holland cég lehagyta a British Airways-Iberia tulajdonosa, az IAG csoport 2,2 százalékos bővülési mutatóját, és felzárkózott a 4,5 százalékos pluszt elérő Lufthansa csoporthoz. Az AF-KLM sokat profitált a nyugat-euró­pai terrortámadások miatt elmaradozó utasok visszatéréséből, és a foglalási adatok alapján az évzáró negyedéve is jól alakulhat. Bejelentették azt is, hogy említett európai riválisaikhoz hasonlóan áprilistól egy útra 11 eurós egyszeri kezelési díjat számítanak fel a harmadik fél – köztük az Amadeus, a Travelport és a Sabre – által értékesített jegyekre – írja a CNBC.

Ezzel az a céljuk, hogy a közvetlen foglalásokat ösztönözzék, és a jegyeladásokat szorosabb ellenőrzés alá vonják, ami a tervezhetőség szempontjából is lényeges. A költségek csökkentésében az AF-KLM riválisai mögött kullog: az üzemi marzs a Lufthansánál 18,1 százalék, a British Airwaysnél 21,5 százalék, az AF-KLM mutatója azonban csak 11 százalék. A cég ezért bejelentette, hogy még az idén 1-1,5 százalékkal csökkenti kiadásait a hatékonyabb működés érdekében. A költségek lefaragására vonatkozó ködös elképzelések miatt megbűnhődött pénteken a vállalat: árfolyama 7,47 százalékot zuhant a párizsi kereskedésben. Igaz, a kurzus az év eleje óta 150 százalékkal erősödött.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.