BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Túl gyenge a von Donald Trumpnak

Ázsiai körútja második állomására, Szöulba érkezett tegnap Donald Trump amerikai elnök, aki dél-koreai kollégájával, Mun Dzseinnel tartott közös sajtótájékoztatóján ismét megfenyegette Észak-Koreát. Az Egyesült Államok szükség esetén kész teljes katonai erejét bevetni – jelentette ki –, és felszólította Phenjant, hogy a tárgyalóasztal mellett oldják meg a vitás kérdéseket. Azt mondta, lát némi előrelépést, de részletekbe nem bocsátkozott, ahogy arról sem nyilatkozott, hogy hajlandó-e kétoldalú párbeszédre a kommunista rezsimmel. A két vezető megállapodott abban, hogy folytatják a szankciós politikát és a nyomásgyakorlást Észak-Koreára, hogy feladja nukleáris programját.

A katonai fenyegetés mellett Trump tárgyalásainak egyik kulcstémája Dél-Koreában is a kétoldalú kereskedelem. Az elnök szerint a 2012-ben kötött szabadkereskedelmi megállapodás káros az amerikai vállalatok és munkavállalók számára. Szöul beleegyezett az egyezmény újratárgyalásába, bár egyelőre sem konkrét célokat, sem menetrendet nem határoztak meg. Az egyezmény megkötése óta gyakorlatilag stagnál a Dél-Koreába irányuló amerikai export, miközben a deficit majdnem megháromszorozódott. Washington emellett azzal is vádolja Szöult, hogy manipulálja a valutaárfolyamot, emiatt az ország régóta szerepel is a pénzügyminisztérium megfigyelőlistáján. A von a legtöbb ázsiai valutánál nagyobb mértékben gyengül az utóbbi évtizedekben – emlékeztetett a Bloomberg –, az utóbbi tíz évben majdnem 20 százalékot veszített értékéből a dollárhoz képest. A szabadkereskedelmi megállapodás újratárgyalásakor Washington valószínűleg megpróbál majd nyomást gyakorolni Szöulra, hogy garantálja a von értékének megőrzését. Ha a tárgyalások kudarcba fulladnak, azzal egyébként az Egyesült Államok veszít majd többet, mert Dél-Koreában magasabbak a vámok az ameri­kaiaknál, ráadásul Szöulnak sokkal több országgal van szabadkereskedelmi megállapodása, így könnyebben pótolhatja a kieső amerikai exportot.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.