BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az eladók kerekedtek felül a Mol piacán

A lacsony forgalom mellett alig mozdul a Budapesti Értéktőzsde fő mutatója, a BUX, amely mindössze 12 ponttal csökkent, és 39 179 ponton fejezte be a napot 4,4 milliárd forintos forgalom mellett. A blue chipek közül csak a Mol esett, az olajpapír árfolyama 1,4 százalékkal csökkent a szerdai 1,2 százalékos emelkedést követően. Az OTP 0,1, a Richter 1,1, a Magyar Telekom 0,4 százalékkal drágult. A nap nyertese 11,7 millió forintos forgalom mellett, 9,5 százalékos emelkedéssel a NordTelekom volt, az Appeninn árfolyama 247 millió forintos üzletkötési érték mellett 8,6 százalékkal emelkedett. Százmillió fölötti forgalom mellett a CIG Pannónia kurzusa csökkent leginkább, 2,2 százalékkal. A BUMIX 1,2 százalékos emelkedéssel 4261 ponton zárt új történelmi csúcson: az idén ez volt a 10. olyan nap, amikor rekordszinten fejezte be a napot a kis- és közepes papírok mutatója.

Az európai börzéken rosszabb volt a hangulat, a vezető indexek 0,3-0,7 százalékos mínuszban álltak a pesti parkett zárásakor. Egyedül a rekordszinten, 7620 pont körül járó londoni FTSE 100 emelkedett.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.