A britek már csak élelmet vásárolnak
A Brexit körüli bizonytalanságok egyre súlyosabban érintik a brit gazdaságot, amit a tegnap nyilvánosságra hozott adatok is megerősítenek. A gazdaság motorjának számító, a brit GDP mintegy 80 százalékát adó szolgáltatási szektor beszerzésimenedzser-indexe novemberben 53,8 pontra zuhant a hathavi csúcsot jelentő októberi 55,6 pontról, és messze elmaradt a londoni City elemzőinek 55 pontos várakozásától. A statisztikai adatok szerint a gazdaság 0,4 százalékkal nőtt a harmadik negyedévben, és az IHS Markit úgy számol, hogy az utolsó három hónapban is 0,45 százalék lesz majd a bővülés. A kormányzat 1,5 százalékos GDP-növekedést vár erre az évre, 2019-ben és 2020-ban 1,3 százalékra lassul az ütem, mert a Brexit miatt a vállalatok visszafogják a befektetéseiket, ahogy csökken a fogyasztás.
A vásárlási kedv apadása már a novemberi kiskereskedelmi adatokon is látszik. A Black Friday jellegű akciók ellenére a hasonló tételek összehasonlítása szerint novemberben mindössze 0,6 százalékkal nőtt a forgalom az előző év azonos időszakához képest, ami ugyan jobb az előző havi 1 százalékos visszaeséshez képest, de a legrosszabb adat 2008 októbere óta. A forgalom növekedését azonban szinte kizárólag az élelmiszerek adták.