BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Forráshoz juthatnak a beszállítók

A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) a tegnapi értékelési határnapig 24 mikro-, kis- és középvállalkozás pályázata érkezett be 10,28 milliárd forintos támogatói igénnyel a 20 milliárdos keretű beszállítói felhívásra (Ginop-1.3.3.). A mostani részeredmény előzménye, hogy a kiíró átszabta, egyben vonzóvá tette a pályázóknak a lehetőséget. Jelentős változás, hogy a versenyszféra legkisebb szereplőinek nem kell kötelezően konzorciumot alkotniuk, önálló beszállítóként is pályázhatnak.

A rendelkezésre álló keret eredetileg 28 milliárd forint volt, ezt most 20 milliárdra csökkentették. A módosítást indokolja, hogy korábban egy év alatt csak két pályázat érkezett 1,2 milliárd forint értékben.

A barátságosabbá tett feltételek rögtön felkeltették a cégek érdeklődését. A Ginop 1.3.3-as pályázat további előnye, hogy a megítélt támogatás akár 85 százalékát építési beruházásra lehet fordítani. Ha valakinek elsősorban új üzemcsarnokra van szüksége, nem pedig termelőeszközökre, ipari berendezésekre, az előnyben részesítheti ezt a lehetőséget a termelési kapacitás bővítésével (Ginop 1.2.1) és a gazellapályázattal (Ginop 1.2.7) szemben, hiszen ezeknél csak 25, illetve 55 százalékos arányban lehet építésre fordítani az elnyert összeget.

A 2014–2020-as uniós fejlesztési ciklus során eddig összesen 125,7 ezer pályázat érkezett be a cégektől és az önkormányzatoktól, amelyek közel 12 200 milliárd forintot igényeltek – derül ki a fejlesztéspolitikai adatbázis eljárásrendi lekérdezéséből. Az irányító hatóság 54,6 ezer projektet már pozitívan bírált el, a kedvezményezetteknek 7950 milliárdos támogatást ítélt oda. Mindebből a Ginop részesedik a legnagyobb arányban: 22,4 ezer pályázatot regisztráltak, az igénylők 40 százaléka forráshoz is jut.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.