Győr-Moson-Sopron megye kkv-inak képviselői nyerték el a KKVHÁZ Megyék Versenyét. A nyertes csapat a döntős előadásában a jól képzett munkaerő fontosságát emelte ki, illetve helyi specialitásként az olcsó, családi szálláslehetőségek létrehozását javasolta a kormánynak.
A kkv-k termelékenységi rátája átlagosan 5 százalékponttal javult, ami jó irány, de meg kell tanulniuk vállalkozni. A kutatásainkból az derült ki, hogy a kkv-k tudják, mit csinálnak, és el is tudják adni, de a vállalkozás vezetéséhez, a cégépítéshez kevesen értenek – értékelte a döntős előadásokat Pomázi Gyula, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára.
Jövőre 5,2 millió munkavállaló helyett készíti el a NAV az adóbevallást, amivel jelentős terheket vesz le a cégek válláról – mondta Czinege Csilla, az NGM adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkára a felvezető előadásában. A társasági adó szempontjából a kkv-szektorban nyílik lehetőség arra, hogy az adóhivatal készítse el a bevallásokat a cégek helyett. „Az egyszerűsített adónemeknél számításokat végeztünk, hogy megéri-e ezt az adóformát választani, és ahol kijött, hogy jobban jár egy cég, ott felhívtuk a figyelmet arra, hogy kedvezőbb adóformát is választhatnának” – közölte még a helyettes államtitkár.
Változik a kkv-k besorolása 2020-tól
A legfeljebb 250 főt foglalkoztató, maximum 50 millió eurós nettó árbevételű vagy 43 millió eurós mérlegfőösszegű cégeket sorolják a kkv-k közé. A szabályozás várhatóan 2020-tól változik, így több magyar cég pályázhat az uniós támogatásokra, a feltételrendszer változásának iránya egyelőre nem ismert.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.