BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A héten még várható egy bejelentés az MNB-től

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 0,9 százalékon hagyta az alapkamatot, és a kamatfolyosón sem változtatott. A kamatdöntés indoklásában felhívják a figyelmet, hogy 2018 első negyedévében a kiszorítandó likviditás 400-600 milliárd forint lesz, a második negyedévről pedig márciusban döntenek. Ez utóbbi azért lényeges, mert ennek alapján állapítják meg a jegybanki swapállományt.

A rövid hozamok alacsony szintjét az MNB két, nem konvencionális eszközzel szeretné érvényesíteni a hozamgörbe hosszú végén is. Az egyik az öt- és tízéves IRS (kamatswap)-tenderek meghirdetése, ennek állományát 300 milliárd forint értékben határozták meg. A másik a jelzáloglevél-vásárlási program, amelynek mértékét a teljes piac felében határozta meg az MNB. A tízéves IRS piaci kamatszintje november óta már reagált a jegybank bejelentésére, a korábbi 1,83 százalékról 1,73 százalékra csökkent a tízéves kamatcsereügylet kamatlába, ami a lengyel és a cseh tízéves swapeszköz kamatánál is alacsonyabb – értékelte a döntést Németh Dávid, a K&H Bank makrogazdasági elemzője.

A jegybank a fix kamatozású hitelek arányát a jelenlegi 35-40 százalékról 80 százalékra szeretné növelni – hívta fel a figyelmet Varga Zoltán, az Equilor elemzője. A programok operatív részleteit december 22-ig hozhatja nyilvánosságra az MNB.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.