BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javulnak Ukrajna kilátásai

Lassult az ukrán gazdaság: 2,1 százalékos éves bázisú GDP-növekedés volt az idei harmadik negyedévben – közölte tegnap a statisztikai hivatal. A bővülés stabilizálódni látszik a 2–2,5 százalékos sávban, ami fejlődés ahhoz képest, hogy 2015-ben még 10 százalékot meghaladó recesszióban volt az ukrán gazdaság. Módos Dániel szerint a stabil bővülésben szerepet játszik az alacsony bázis, de az Oroszországgal való háborús konfliktus miatt fellendültek az állami beruházások, és pörgetik a növekedést. Az OTP makrogazdasági elemzője közölte: becsléseik szerint a harmadik negyedév végéig 23,3 százalékkal nőttek a beruházások éves bázison. Az állami aktivitás mellett a fogyasztás is emelkedett, éves alapon 3,6 százalékkal az első három negyedévben, ami a minimálbér emelésének következménye. A reálbérek a 25 évvel ezelőtti szinten vannak, bár a következő években emelkedés várható – vélte az elemző.

Az infláció hiába lassul, a mértéke még aggasztó, 13,6 százalékos volt novemberben. Módos Dániel elmondta: a közszolgáltatások hatósági árainak megemelése rendkívüli módon felgyorsította a drágulást, 2015-ben még 60 százalék fölötti inflációt is mértek. Jövőre már érdemben eshet az infláció, az elemző szerint év végére 7,3 százalékra lassulhat. Módos hangsúlyozta: az inflációt lassíthatja, hogy a mostani 14,5 százalékos alapkamatot a jegybank csökkenti jövőre: a szakértő jövő év végére 11, 2019 végére pedig 8,5 százalékos alapkamatra számít.

Az ország kilátásai azonban sokkal jobbak, mint három évvel ezelőtt voltak – emelte ki Módos –, mert már látszódik a válság utáni strukturális reformok hatása, bár a legnagyobb probléma még nem oldódott meg: a rendkívül magas korrupció. A háborús konfliktus miatt ráadásul a külföldi befektetők szkeptikusak. Az UX, a kijevi tőzsdeindex másfél éve kisebb korrekciókkal emelkedik, bár Módos szerint a részvénypiaci befektetők hosszabb ideig lehetnek óvatosak az országgal kapcsolatban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.