BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre megveheti első bankjait az Amazon

Az Amazon három bankot vehet 2018-ban – írta a Bloomberg. A lap az információt a CRFE elemzője, Kenneth Leon előrejelzésére alapozza, Leonnak ez az egyik fő jóslata 2018-ra. A szakértő szerint az online kereskedelmi óriás kis vagy közepes méretű bankokat akvirálhat, hogy megvesse az iparágban a lábát. Hozzátette ugyanakkor: nem látni, hogy stratégiai lépés-e az akvizíció, amivel új üzletágat indítanának, vagy csak taktikai, mivel az Amazon szeretne még jobban kötődni a felhasználóihoz. Az, hogy az Amazon beszállna a pénzpiacokra, már köztudott, csak az időpont kérdéses. A vállalat egyre inkább megveti lábát a hagyományos online üzletágain túli világban: a Whole Foods Market megvásárlásával a fizikai kiskereskedelembe is belépett.

Szakértők szerint nemcsak az Amazon, de olyan tech óriások is megjelennének a pénzügyi szektorban, mint a Google, az Apple vagy a Facebook. Az elemzők úgy vélik, a tech cégek hatalmas előnnyel indulnak a hagyományos szereplőkkel szemben: nagy tapasztalatuk van az online szolgáltatások terén, jobbak az adatfeldolgozási módszereik, fejlettebb az infrastruktúrájuk, hatékonyabban használják a mesterséges intelligenciát, sokkal jobban kötődnek felhasználóikhoz, mint a mostani pénzpiaci szereplők. A Bain & Co. kutatása szerint az amerikai felhasználók 60 százaléka váltana a technológiai óriások pénzügyi szolgáltatásaira, ha indítanának. Még beszédesebb, hogy az elemzés alapján a fogyasztók sokkal jobban bíznak a Szilícium-völgy vállalataiban, mint a bankszektorban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.