Az infláció – a szeptemberi jelentéssel összhangban – 2019 második negyedévében érheti el a 3 százalékos célértéket – mondta Balatoni András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) igazgatója (képünkön) az Inflációs jelentés ismertetésekor. Már jól látható, hogy 2,3 százalék lehet az idei teljes éves infláció. Decemberben két százalék közelébe csökken az árindex, ezen a szinten maradhat a jövő év elején is. Az adószűrt maginfláció lassú emelkedése jöhet – tette hozzá.
A GDP-előrejelzést felfelé módosította az MNB, szeptemberben még 3,6 százalékos növekedést vártak, míg a mostani jelentés alapján már 3,9 százalékos lehet a gazdasági növekedés üteme. A következő években mérséklődhet a dinamika, 2018-ban még 3,9 százalékos növekedés várható, 2019-ben viszont már csupán 3,2 százalék, 2020-ban pedig 2,7 százalék lehet a GDP bővülése a nemzeti bank szerint. A visszafogottabb növekedésnek több oka lehet: az egyik a bérdinamika visszaesése, vagyis a most tapasztalható, 10 százalék feletti béremelés 6-8 százalék között lehet középtávon. Ez persze a fogyasztás bővülésében is lecsapódik, idén 5,3, jövőre 4,1 százalék lehet ennek az üteme. Virág Barnabás, az MNB ügyvezető igazgatója azzal egészítette ezt ki, az infláció szempontjából figyelembe kell venni, hogy a fogyasztás bővülése elsősorban a tartós fogyasztási cikkek vásárlásánál jelenik meg, amely jellemzően az átlagnál alacsonyabb áremelkedésű termékcsoport.
Az uniós támogatások felhasználása idén a GDP 3,4 százalékát teheti ki, de az arány fokozatosan csökken a következő években, 2019-re már negatív hatása lesz a gazdasági növekedésre – mondta Balatoni András. A csökkentett lakásáfa lejárata miatt előrehozott fogyasztás figyelhető meg, ez azonban a kedvezmény kifutásakor a lakáspiaci ciklus megtorpanását okozhatja. A beruházások lassulásának ideje is eljöhet 2019-től, ami a jövőre átadott fejlesztések miatt alakulhat így. Az átadott kapacitások azonban megjelennek majd az iparban, így az exporton keresztül hathat pozitívan a GDP-re. Balatoni kiemelte, hogy a növekedésben egyre hangsúlyosabb szerepe lesz a termelékenységnek és a versenyképességnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.