BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csak az inflációt követik a postai árak

Átlagosan 3 százalékkal emelkednek egyes postai szolgáltatások árai január 16-tól, több termék esetében azonban nem változnak a díjak – közölte a Magyar Posta Zrt. Nem emelkedik a leggyakrabban feladott termék, a közönséges levél díja, és a levelezőlap és a képeslap ára sem. Minimálisan kerül többe a hivatalos irat ára: 360 helyett 370 forint lesz.

Öt forinttal drágul az ajánlott és tértivevény többletszolgáltatás ára, így az ajánlott küldeményt 295 forintért, a tértivevény többletszolgáltatást 205 forintért lehet majd kérni. A csomagfeladásban is lesznek szolgáltatások, amelyek ára nem változik, ahol pedig lesz árváltozás, annak mértéke is legfeljebb 3 százalékos lesz. A postai egyetemes szolgáltatásban nyújtott belföldi postacsomag ára a leggyakoribb, azaz két kilogramm alatti súly esetén az eddigi 1490 forint helyett 1530 lesz. A MPL Üzleti Csomag két kilogrammos súlyig 1690 forintról 1740-re módosul, postaponti kézbesítés esetén pedig 1320-ról 1355 forintra.

Az MPL Netcsomag szintén leggyakoribb „S” mérete 1530 forintra változik háznál kézbesítés esetén, míg postaponti kézbesítésnél 1180 forint az új ár.

A belföldi EMS Gyorsposta egy kilogrammos súlyig 3790 forintról 3900-ra nő. Nem változik viszont a csomagautomata-szolgáltatás ára, ahogyan a nemzetközi csomagárak is a jelenlegi szinten maradnak.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.