Kismértékben nőtt a cégalapítások és jelentősen mérséklődött a cégtörlések száma, de ezzel együtt is 1,22 százalékkal csökkent a működő vállalkozások száma tavaly hazánkban a Bisnode Magyarország Kft. elemzése szerint. Az üzleti és céginformációs, valamint végminősítő vállalat honlapján tegnap közzétett felmérésből kiderül, hogy a cégalapítások száma 1,8 százalékkal nőtt tavaly: minden negyedévben több mint 6500 új vállalkozás jött létre. Felidézték, hogy ötéves csökkenést követően 2015-re 25 ezer alá esett, 2016-ban viszont 26,3 ezerre, 2017-ben pedig csaknem 26,8 ezerre emelkedett az új cégek száma.
Ennél is figyelemre méltóbb volt a törlésszám alakulása: a mérséklődés éves összehasonlításban elérte a 15,3 százalékot: 41,4 ezer cég szűnt meg 2017-ben. A megszűnések száma tavaly még csak 2,68 százalékkal csökkent – bár már ekkor jelentősen visszaestek a felszámolások és a kényszertörlések –, 2017 végére pedig a 2013-as szintre mérséklődött.
A Bisnode adatai szerint 2017 végén 511 249 céget tartottak nyilván Magyarországon, ez pedig még mindig jóval meghaladja a válság előtti mutatót. A legtöbb – csaknem 85 ezer – vállalkozás szakmai, tudományos és műszaki tevékenységgel foglalkozik, ezt követi az 55 ezer kiskereskedelmi és 47 ezer építőipari cég, a nagykereskedelembe és az ingatlanszektorba pedig több mint 40 ezer vállalat tartozik.
Az elemzés szerint hat ágazatban nőtt a működő cégek száma 2017-ben. Kiugróan magas, ötszáz vállalkozást meghaladó bővülést ért el az építőipar, de nagymértékben nőtt a kommunális tevékenységet, továbbá a gépjármű-kereskedelmet folytató cégek száma is, míg az ingatlanügyletekkel, vegyi anyagok gyártásával, valamint a közigazgatással, védelemmel, kötelező társadalombiztosítással foglalkozó cégek száma csak minimális mértékben emelkedett.
A cégszámok területi megoszlása a vizsgálat szerint egyenletes, de Somogy megyében a csökkenés nem érte el az 1 ezreléket, Békésben és Hajdú-Biharban viszont több mint 3 százalékkal esett vissza. Közép-Magyarországon – a fővárost is beleértve – 0,99 százalékos a mérséklődés, több térségben viszont nőtt az új alapítású cégek száma, Bács-Kiskunban és Szabolcs-Szatmár-Beregben például 5 százalék fölött. A Bisnode 2018-ban is a működő cégek számának lassuló ütemű csökkenését várja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.