Rekordokkal teli évet zárt a pesti börze
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) fő mutatója 39 377 ponton fejezte be 2017-et, ez éves szinten 23 százalékos növekedés. Összesen 44 olyan nap volt 2017-ben a BÉT-en, amikor a BUX történelmi csúcson zárt, utoljára november 9-én 40 273 ponton. A kis- és közepes papírok indexe, a BUMIX 122 százalékos éves rali után 4299 pontos történelmi csúcson zárta az évet. Összesen 11 rekorddöntő napja volt a kisebb mutatónak. A BÉT régiós indexe, a CETOP 23 százalékkal 2156 pontra nőtt tavaly.
A BÉT forgalma decemberben 193,9 milliárd forintot tett ki, ez ugyan elmarad a novemberi 297,8 milliárdtól, de meghaladja a 2016. decemberi 177,9 milliárd forintot. December jellemzően nem az év legerősebb forgalmú hónapja, az ünnepek miatt 2017-ben is csak 19 kereskedési nap volt ebben az időszakban. A napi átlagforgalom 10,2 milliárd forintot tett ki decemberben, a 2017-es évben pedig 10,7 milliárd forintot. Utóbbi adat 17,5 százalékos növekedés 2016-hoz képest.
Decemberben a blue chipek közül csak az OTP drágult, a bankpapír árfolyama 6,6 százalékot szedett magára. A Mol kurzusa 1,5, a Richteré 0,3, a Magyar Telekomé pedig 2,8 százalékkal ment lejjebb 2017 utolsó hónapjában. Az egész évet nézve viszont a négy nagy papírból csak a Magyar Telekom okozott árfolyamveszteséget a befektetőknek, a távközlési papír 8 százalékkal ért kevesebbet 2017 végén 2016 utolsó napjához képest. Ezzel szemben az OTP 27,6, a Mol 16,5, a Richter pedig 9,2 százalékkal drágult. Tavaly három társaság, a Mol, az Altera és az Alteo is részvényeinek felosztása mellett döntött.
A befektetési szolgáltatók versenyét a Concorde nyerte decemberben az azonnali részvénypiac 387,9 milliárd forintos duplikált forgalmának 27,9 százalékával.


