BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több marad a cégeknél

A hatéves bérmegállapodás részeként január 1-jén csökkent a munkabérek terhe, a szociális hozzájárulási adó (szocho) a 2017-es 22 százalékról 19,5 százalékra mérséklődött, ez nagyjából 200 milliárd forintot jelent a munkaadóknak, amit béremelésre, beruházásokra fordíthatnak – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára. Hozzátette: mivel a versenyszférában az átlagbér emelkedésének mértéke meghaladta a 11 százalékot, ezért a bérmegállapodás értelmében a szocho nem a fixen megállapított

2 százalékponttal, hanem 2,5 százalékponttal csökken 2018-ra.

Év elején a minimálbér 8 százalékkal, a szakmunkás-bérminimum pedig 12 százalékkal emelkedett. A 2010 és 2018 közötti időszakban az előbbi 88, utóbbi pedig 100 százalékkal nőtt – hangsúlyozta Cseresnyés Péter. Tavaly az átlagbérek is jelentősen emelkedtek, 2017 első tíz hónapjában 10,2 százalékkal volt magasabb a reálkereset, mint egy évvel korábban, ráadásul 2010 és 2017 között 23 százalékkal nőtt a minimálbér reálértéke. A közszférában 10,7 százalékos volt a bővülés, ami az egészségügyi, a rendvédelmi és oktatás területén dolgozók esetében volt igazán jelentős béremelés az államtitkár szerint. Az egyes országrészek közötti eltérések is csökkentek, az év első kilenc hónapjában Heves és Nógrád, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok megyében nőttek leginkább a keresetek – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.