BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több pénz jut a Határtalanul program kirándulásaira

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Öt új Határtalanul program pályázati kiírása jelent meg a kormány honlapján. A többi között a hetedikesek tanulmányi kirándulására, középiskolák közötti együttműködésre, a kárpátaljai szolidaritási programra, középiskolai diákutaztatásra és a Kárpát-medencei cserkészrendezvényekre lehet támogatást igényelni.

A 2018-as költségvetésben 2,94 milliárd forint áll rendelkezésre a Határtalanul programra. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere tavaly novemberben azt mondta, hogy a jövőben normatív alapon kapnának az iskolák forrást a Határtalanul program keretében. Ha mégsem utaznak ki a diákok, akkor a pénzt vissza kellene fizetniük az intézményeknek. A kormány még nem tárgyalt az előterjesztésről.

Az általános iskolák hetedik osztályosainak és a középiskolások határon túli táboroztatására együttvéve 2,6 milliárd forint költhető a keretből. A most meghirdetett pályázatokból kettő meghívásos: az egyikben a Magyar Cserkészszövetség pályázhat 40 millió forint vissza nem térítendő támogatásra, a másikban a Rákóczi Szövetség jut 67 millió forint vissza nem térítendő támogatáshoz. Az utóbbi programban 12,5 ezer diák határokat átlépő néhány napos táboroztatása lehetséges a kiírás szerint.

További 200 millió forintos vissza nem térítendő forrásra lehet pályázni a középiskolák 9–12. osztályosai határon túli, néhány napos táboroztatásához, de a pályázó intézménynek legalább 200 ezer forint adományt össze kell gyűjtenie és a határon túli partneriskolába vinnie.

Az ötből két pályázaton a 2018–2019-es tanév Határtalan programjaira pályázhatnak a hazai és a határon túli magyarlakta területek közép- és általános iskolái. A középiskolások 1,3 milliárd forintért, az általános iskolások pedig 1,2 milliárd forintért utazhatnak Románia, Szlovákia, Szerbia, Ukrajna, Szlovénia vagy Horvátország magyarlakta területeire, a határon túli iskolák pedig anyaországi programokra pályázhatnak.

2013 óta csaknem 200 ezer magyarországi és határon túli magyar diák vett részt a Határtalanul programban, amelyre eddig összesen 8,7 milliárd forint jutott. Kezdetben 350, ma már 1400 iskola vesz részt a projektekben, például szervez Erdélybe, a Felvidékre, Kárpátaljára vagy a Vajdaságba kirándulást.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.