BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Emelik a béreket a német munkáltatók

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Országos béremelkedés lehet a szakszervezet által kiharcolt bérrendezésből. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a németek aggódnak, hogy az infláció egészségtelen szintekre gyorsulhat, bár a félelmük alaptalan.

Sikeresek voltak a német bértárgyalások: az IG Metall (az ország legnagyobb szakszervezete) és a Südwestmetall munkáltatói szövetség megállapodása értelmében a munkaadók 27 hónap alatt fokozatosan, összesen 4,3 százalékkal emelik a béreket és egyéb juttatásokat. Sajtóinformációk szerint a szakszervezeti megállapodást országszerte alkalmazni fogják, ez pedig véget vethet a Németországban 2003 óta tartó, hatóságilag visszafogott béremelkedés időszakának, amely egyik alapja volt a német munkaerő versenyképességének. Becslések szerint a megállapodás előtti sztrájkok körülbelül 200 millió eurónyi veszteséget okoztak az érintett munkáltatóknak. Az ország második legnagyobb szakszervezete, a Verdi – a Reuters szerint – holnap teszi közzé bérigényét a közfoglalkoztatottak számára. A Reuters emlékeztetett: a Verdi és az IG Metall a német munkavállalók 15 százalékát tömöríti.

Piaci elemzők szerint a megállapodás nemcsak a német munkavállalóknak, hanem az Európai Központi Banknak (EKB) is üdvözlendő fejlemény. Sem az euróövezeti, sem a német maginfláció nem képes megközelíteni ugyanis az EKB által kitűzött 2 százalékos célt. Az inflációt meghaladó béremelkedés lecsapódhat a magasabb fogyasztásban, és elegendő nyomást okozhat, hogy az árindex elérje a jegybanki célt. Mint ismert, az EKB az euróövezeti béremelkedésről szóló előrejelzését decemberben emelte 1,2 százalékról 1,4 százalékra, amely messze elmarad a német megállapodástól.

A németek azért félnek a béremeléstől, mert veszélyezteti a versenyképességüket, és szerintük egészségtelen szintekre lökheti az inflációt – mondta lapunknak Pálffy Gergely. A Raiffeisen Bank elemzője hangsúlyozta: a németek elsősorban megtakarítók, nem adósságtörlesztők, ennek ellenére a piac túlzónak tartja a német aggodalmakat. Berlin már régóta hangsúlyozza, hogy vissza kell fogni a mennyiségi lazítást, és véget kell vetni az ingyenpénz korának. Elfogultsággal vádolják Mario Draghi olasz EKB-elnököt is, amiért hazabeszél, és a bajban lévő déli államok miatt húzza a lehető legtovább a mennyiségi lazító programot. Pálffy szerint a németek is hazabeszélnek: mint az Európai Unió és az euróövezet legnagyobb haszonélvezői, a saját érdekeiket helyezik előtérbe.

A német álláspont, hogy már azelőtt meg kell emelni az irányadó kamatot, mielőtt az infláció egyáltalán megközelíti a 2 százalékos célt – úgy, ahogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed is tette. Pedig a bérnyomás nem elegendő, hogy jelentős infláció alakuljon ki. Pálffy kiemelte, hogy hiába van 4 százalék alatti, rekordalacsony munkanélküliség Németországban, mert ha az euróövezet rátája közel 9 százalékos, nem is jelentkezhet elég inflációs nyomás. A németek a monetáris szigorításért folyó lobbi során vélhetően csak politizálnak – szögezte le az elemző. Egyrészt a német Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke pályázik Mario Draghi jövőre megüresedő helyére, másrészt állandó belpolitikai kérdés, hogy a németek megőrzik-e vezető szerepüket a közösségben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.