BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Lelépési díjjal zsarolna London

Részletesen kidolgozott társulási tervvel készül az EP a Brexitre. London zsarolná Brüsszelt.

A font a dollárral és az euróval szemben is erősödött arra a sajtóértesülésre, amely szerint az Európai Parlament (EP) társulási szerződést kötne Nagy-Britanniával, és felszólítja majd Brüsszelt: adjon kiváltságos hozzáférést Londonnak az egységes

európai piachoz a Brexit után. A Business Insider úgy tudja, hogy az EP részletesen kidolgozott tervvel készül, amelyet márciusban szándékoznak elfogadni, és amely jelentősen eltér Michel Barnier-nek, az Európai Bizottság főtárgyalójának az elképzelésétől. Barnier eddig mindig azt hangsúlyozta, hogy London nem számíthat a Kanadának ajánlottaknál jobb feltételekre, ha ragaszkodik ahhoz, hogy kilépjen az egységes piacból és a vámunióból.

Theresa May brit kormányfő a tervek szerint jövő héten jelenti be, milyen kereskedelmi kapcsolatokat képzel el az EU-val, céljai elérése érdekében pedig az úgynevezett kilépési díjat fogja majd fegyverként felhasználni – értesült a Bloomberg. Magas rangú brit illetékesek a háttérben arról egyeztetnek, hogy visszatartják majd annak a mintegy 40 milliárd fontnak a kifizetését, amelyről decemberben állapodtak meg a további tárgyalások előfeltételeként, ha nem sikerül az ország számára előnyös kereskedelmi feltételeket kialkudni.

Nagy-Britannia távozásával becslések szerint évi 12 milliárd euró esik ki a 2021–27-es büdzséből. Günther Oettinger költségvetési biztos szerint Németországnak legalább évi 3-3,5 milliárd euróval kellene növelnie a hozzájárulását, amire Berlin hajlandónak is mutatkozik, ám nem minden tagállam ilyen nagylelkű. A holland kormány már jelezte, hogy nem vállal nagyobb terhet, és ugyanez a helyzet Svédország, Ausztria, Finnország és Dánia esetében is. A költségvetésről a pénteki EU-csúcson egyeztetnek.

A részletekről egyelőre annyit tudni, hogy London olyan kereskedelmi megállapodást szeretne, amely szabad, korlátlan hozzáférést biztosít számára az uniós piachoz, de anélkül, hogy be kellene tartania az európai szabályozást – mondta David Davis Brexit-miniszter Bécsben egy üzleti rendezvényen. Az Independent tudósítása szerint elvetette azt az elképzelést, hogy Nagy-Britanniának össze kellene hangolnia a szabályozását az unióssal a kereskedelmi korlátozások elkerülése érdekében. Ehhez elég lenne szerinte a két rendszer kölcsönös elismerése. Megnyugtatta hallgatóságát, hogy „Nagy-Britannia a Brexit után sem lesz Mad Max-gazdaság”, nem fog aláígérni az uniónak például a versenyszabályozás terén. „Soha nem leszünk olcsóbbak, mint Kína, soha nem lesz annyi nyersanyagunk, mint Brazíliának – mondta –, ezt a minőség, az intellektuális tartalom növelésével lehet ellentételezni.”

A jegybank már az újabb válságra készül

Mark Carney, a Bank of England kormányzója biztonságosabb környezet megteremtésével készül az újabb pénzügyi válságra. „Valami el fog romlani, még ha nem is tudjuk biztosan, hogy mi és mikor – jelentette ki. – Ennek tudatában az a legjobb stratégia, ha ellenállóvá tesszük a rendszert, hogy kiállja a potenciális sokkot, amikor ez bekövetkezik.” Egyik példaként azt hozta fel, milyen sikeresen reagált a jegybank a Brexit-népszavazásra a pénzintézetek ösztönzésével.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.