BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Marketingkatasztrófa: arculatot váltott az egyik legnagyobb amerikai étteremlánc, mindenki kiakadt – még Trump is nekiment a vezetésnek

Az amerikai elnök a közösségi médiában bírálta a márkaváltást, amely miatt heves vita robbant ki az Egyesült Államokban. Donald Trump szerint a Cracker Barrel étteremlánc nagy lehetőséget szalaszt el, ha nem állítja vissza a korábbi logóját.

A Cracker Barrel augusztus 18-án mutatta be megújított arculatát, amelyből eltűnt az ikonikus Herschel bácsi kabalafigura. A döntés nem várt felháborodást váltott ki, sok törzsvendég szerint a cég elhagyta a gyökereit. Most pedig még Donald Trump, az amerikai elnök is beszállt a vitába: szerinte a cégnek el kell ismernie a hibát, és vissza kell állítania a régi logót.

Rebrand of US culture 'fixture' Cracker Barrel sparks backlash donald trump
Donald Trump szerint a Cracker Barrel étteremlánc nagy lehetőséget szalaszt el, ha nem állítja vissza a korábbi logóját / Fotó: AFP

Trump Truth Social-posztjában úgy fogalmazott, hogy „ez a végső közvélemény-kutatás – a vásárlói reakció”. Szerinte, ha a vállalat ügyesen kezeli a helyzetet, akkor akár „ezermilliárd dollárnyi ingyenreklámot” is nyerhet magának, ha gyorsan vált, és egy nagy sajtótájékoztatón jelenti be a változtatást, azaz a visszatérést a korábbi arculathoz.

 

Az étteremlánc azonban kitart amellett, hogy a kutatások szerint a vendégek túlnyomó többsége – mintegy 87 százalék – kedvezően fogadta az új arculatot. A cég közleményében hangsúlyozta: értékeik nem változtak, és Herschel bácsi továbbra is fontos része marad az éttermeknek és a menünek.

Közfelháborodás a Cracker Barrel logócseréje miatt

Az amerikai médiában sokan rámutattak: az ügy túlmutat egy egyszerű logócserén. A Cracker Barrel több mint 650 étteremmel az Egyesült Államok egyik legismertebb vendéglátó-hálózata, így minden változtatás identitáskérdéssé válik. A vita mostanra politikai színezetet is kapott, miután Trump a régi logó visszahozását egyfajta „Make Cracker Barrel Great Again”-ként állította be.

A következő hetekben eldőlhet, hogy a lánc enged-e a nyomásnak, vagy kitart az új arculat mellett. Egy biztos: a Cracker Barrel neve hetek óta az amerikai sajtó címlapjain szerepel – ami önmagában is ritka reklám egy vidéki vendéglátó-óriásnak.

Elmaradoznak a vendégek: nagyobb akciókra kényszerülnek a gyorsétteremláncok

A gyorsétteremláncok, a kávézók és a készételgyártók forgalma érezhetően csökkent a magas infláció következtében, sokan inkább otthon esznek, hogy spóroljanak. Az éttermek kénytelenek egyre sűrűbben s egyre nagyobb akciókat hirdetni, ha nagyobb bevételt akarnak.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.