
Kihirdette a döntést a kormány, megkezdődött Ukrajna privatizálása: rögtön az egyik legnagyobb gyárat adják el a befektetőknek
Az ukrán kormány elindította az Odesszai Kikötői Műtrágyagyár (OPP Ukrajna) értékesítési folyamatát. A döntés augusztus 26-án született, a privatizáció részleteit pedig Julija Szviridenko miniszterelnök jelentette be. Az állami tulajdonban lévő részvénycsomag nyílt elektronikus aukción kerül piacra, 4,5 milliárd hrivnya kezdőárral.

Az Economichna Pravda szerint az OPP Ukrajna egyik legnagyobb vegyipari létesítménye, amely a háború előtt ammóniát és karbamidot gyártott, valamint jelentős műtrágyaexportot bonyolított. A 2022-es orosz invázió óta azonban a fő termelés leállt. Az üzem azóta csak részlegesen működött: oxigénnel és nitrogénnel biztosította a kritikus hazai igényeket, illetve kikötői logisztikai feladatokat látott el.
Csőd szélén az OPP Ukrajna, csak a privatizáció segíthet
A kormány álláspontja szerint a teljes körű újraindítás kizárólag egy erős magánbefektető bevonásával lehetséges. A privatizációs feltételek ezért szigorúak:
- a vásárlónak öt éven keresztül fenn kell tartania a fő tevékenységeket;
- legalább 500 millió hrivnya beruházást kell végrehajtania;
- és egy éven belül rendeznie kell a dolgozók felé fennálló bér- és költségvetési tartozásokat.
Emellett öt év alatt a vállalat minden lejárt adósságát ki kell fizetnie, kivéve azokat, amelyek szankciók alatt álló személyekhez, illetve orosz és fehérorosz érintettségű hitelezőkhöz köthetők.
A dolgozók szociális jogainak garantálása és a környezetvédelmi előírások betartása szintén kötelező eleme a csomagnak. Szviridenko szerint a cél, hogy
a stratégiai jelentőségű üzem ismét nemzetközi szinten is meghatározó szereplője legyen a vegyiparnak, miközben biztosítja a hazai piac ellátását is.
A privatizáció most indított folyamata nemcsak az ukrán ipar jövője szempontjából kulcsfontosságú, hanem jelentős tőkebeáramlást is hozhat a háború által sújtott gazdaság számára. A következő hónapokban eldőlhet, mely befektető vállalja a feltételek teljesítését és az üzem újraindítását.
Gyanús külföldi hajók jelentek meg Odesszában, az oroszok már készülnek lecsapni
Az ukránok már a tengeren keresztül is fegyverekhez jutnak az oroszok szerint. Az odesszai kikötő így ismét célkeresztbe kerülhet.






