BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Biztosítások: érződik a lakásdrágulás

Az építőipari munkaerőhiány és az építőanyagok drágulása miatt érdemes átnézni a lakásbiztosítási szerződéseket is – hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz). Az elmúlt években – áll közleményében – mind a fővárosban, mind pedig vidéken nagymértékben emelkedett az ingatlanok ára, egyes térségekben majdnem a duplájára nőtt. Ez az emelkedés részben a lakáspiac fellendüléséből és ezzel összefüggésben a forgalmi érték emelkedéséből adódott. A lakásbiztosítások díjai azonban messze nem követik ezt az ütemet. Ennek a fő oka az erős verseny mellett (a piacon 14 biztosító több mint nyolcvan terméke van jelen, közülük mintegy negyvenfajta szerződés ma is elérhető), hogy a biztosítási összegeket az épületek újjáépítési költsége, nem pedig a forgalmi értéke szerint határozzák meg.

Ám az is igaz, hogy az ingatlanpiaci boommal párhuzamosan a szakemberhiány, az építőipari alapanyagok drágulása és a munkadíjak emelkedése az újjáépítési költségeket is megnövelte. Ezért legalább a szerződés évfordulója előtt – amire a biztosítótól kapott indexértesítő levél emlékeztet – érdemes végiggondolni, hogy a választott épületbiztosítási összeg adott esetben fedezné-e a tényleges kárt.

A biztosítási összeg meghatározásakor arra is figyelemmel kell lenni, hogy ez ne csak az épület(ek), hanem az ingatlanon található építmények értékét is fedezze. „Az ingóságok kapcsán is megéri végiggondolni, mennyire lenne elegendő a biztosítási összeg, ha az összes értéket újra be kellene szerezni egy súlyosabb kár bekövetkezte után” – hívta fel a figyelmet a Mabisz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.