BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Egész héten szenvedett a Richter

Gyenge hetet zárt a pesti börze, a BUX növekvő forgalomban 3,4 százalékot ereszkedett. A 83,5 milliárd forintos forgalom több mint 70 százalékát adta a héten a Richter és az OTP. A 8,7 százalékos eséssel záró Richter kurzusát az gyengítette, hogy a vállalat hétfőn közölte: az Esmyával kapcsolatban 42 milliárd forintos értékvesztést számolt el, emiatt pedig a februárban már közzétettől jelentősen elmaradhat az éves auditált üzemi és adózott eredmény. Az OTP részvényei 2 százalékot gyengültek, pedig a pénteki gyorsjelentés felülmúlta a várakozásokat, a héten pedig a JPMorgan 6,5, a Morgan Stanley 32 százalékkal emelte meg a bankpapírok célárát. A Mol jegyzése 1,9 százalékot ereszkedett, a Magyar Telekom árfolyama 0,9 százalékkal csökkent.

A Magyar Nemzeti Bank keddi kamatdöntő ülése szerdára éves mélypontjára, a 314,3-es keresztárfolyam fölé gyengítette a forintot, a hét hátralévő részében azonban enyhén erősödött a deviza. Piaci turbulenciát okozott Jerome Powell keddi és csütörtöki beszéde is: a Fed-elnök kedden meglepően optimistán nyilatkozott a gazdaság állapotáról, míg csütörtökön már borúsabb hangot ütött meg.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.