BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínai a legtöbb veszélyes termék

A forgalomból kivont termékek listáját a játékok vezették tavaly.

Az Európai Unióban bejelen­tett veszélyes termékek több­sége az úgynevezett harmadik országokból származik, a leg­nagyobb részük, 53 százalékuk Kínából – derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből. A friss helyzetértékelés szerint a nemzeti hatóságok tavaly fokozott mértékben használták a riasztási rendszert, amelyben több mint kétezer, veszélyes termékekre vonatkozó figyelmeztetést köröztettek. A forgalomból kivont termékek listáját a játékok (29 százalék), a gépjárművek (20 százalék) és a ruházati, textil- és divatárucikkek (12 százalék) vezették. Leggyakrabban – az összes bejelentés 28 százalékában – sérülési kockázatokkal kapcsolatban érkezett riasztás, ezt a vegyi kockázat követte (22 százalék). A piacról eltávolított veszélyes termékek többsége az

Európai Unión kívülről érkezett. Az első számú származási állam továbbra is Kína, a riasztások aránya 2016-hoz hasonlóan tavaly is 53 százalék volt, vagyis stabil maradt. Az európai termékek a bejelentések 26 százalékáért voltak felelősek. A bizottság közölte: szorosan együttműködnek a kínai hatóságokkal a konkrét ügyekben, s az olyan általános intézkedések végrehajtásában is, mint például a bevált gyakorlatok cseréje.

Mint rámutattak, a fogyasztók egyre gyakrabban vásárolnak közvetlenül harmadik országokból, de ilyen esetekben is biztosítani kell, hogy a termékek megfeleljenek az uniós biztonsági előírásoknak, ahogyan az online platformokon értékesített áruk is. „Az európai fogyasztóvédelmi szabályok garantálják, hogy az EU-ban kizárólag biztonságos árukat értékesíthessenek – hangsúlyozta Vera Jourová fogyasztópolitikáért is felelős uniós biztos. – A riasztási rendszer segítségével a hatóságok szükség esetén gyorsan beavatkozhatnak, és eltávolíthatják a balesetveszélyes termékeket. A rendszer jó példával szolgál a fogyasztóvédelmi szabályok hatékony érvényesítésére. Sok más területen azonban még javítanunk kell a jogérvényesítést, és biztosítanunk kell, hogy a fogyasztók élhessenek jogaikkal.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.