BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nagyot perecelt tegnap a BUX is

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Esélye sem volt csütörtökön a BUX-nak az emelkedésre, a nemzetközi hangulat már délelőtt rányomta bélyegét a kereskedésre. A külföldi piacokon a befektetők a kereskedelmi háború fokozódásától tartva kezdték adni a részvényeket, a Facebook adatbotránya pedig a technológiai szektort sújtotta. Az amerikai tőzsdeindexek nyitás után közel két százalékot estek, a DAX és a CAC 40 is hasonló zuhanásban volt ekkor.

Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy a BUX is mélyrepülésbe került: 2,3 százalékkal ment lejjebb, és napi mélypontján, 37 350 ponton állapodott meg az index. Az esést a Mol vezette, az árfolyam sokat távolodott a háromezer forintos technikai szinttől, és végül 3,8 százalékkal, 2836 forintra csökkent. A napok óta gyengélkedő Richter-részvények 2,3 százalékot veszítettek értékükből, és kerek 5300 forinton zártak. Az OTP részvényesei kisebb esést könyvelhettek el, a bankpapírok 1,6 százalékkal 11 400 forintig szálltak alá. Enyhült az eladói nyomás a Waberer’s-részvényeken, amelyek tegnap már csak 0,2 százalékkal csökkentek, és 4480 forinton fejezték be a kereskedést.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.