BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Sok tőzsdecégnél nő az idén az osztalék

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Nő az osztalék a pénzügyi és az ingatlanos cégeknél az idén, utóbbiaknál ebben az is szerepet játszik, hogy szabályozott ingatlanbefektetési társasággá alakultak át.

A tőzsdei cégek nagyobbik hányada már nyilatkozott arról, mekkora osztalék kifizetését javasolja a részvényeseknek. Akad közöttük, amelynek részvényesei örülhetnek, mert szépen gyarapodik az osztalék, de jó néhány társaságnál csökkenni fog a visszaosztott nyereség. Az OTP az előbbi kategóriába tartozik, a bank tegnap tette közzé, hogy a menedzsment részvényenként 219 forintos javaslatot tesz a közgyűlésnek. Ez nem volt meglepetés, hisz a 15 százalékos emelés hajszálra annyi, amennyit Csányi Sándor elnök-vezérigazgató már a tavalyi közgyűlésen is beígért. A részvényesek ennél persze végül egy-két forinttal többet is kaphatnak, hiszen a hitelintézet a saját tulajdonában lévő részvényekre eső kifizetést a többi részvényes között osztja szét.

A Mol is növelte a tétet 2016-hoz képest, a 2017-es év után 85 forintnyi osztalék és 42,5 forintnyi rendkívüli osztalék üti majd a befektetők markát. A Magyar Telekom ezzel szemben 2016-hoz hasonlóan a tavalyi év után is csupán 25 forintos osztalékot javasol a közgyűlésen, arányaiban véve azonban ez is szép summa, hiszen 5,6 százalékos osztalékhozamot jelent. A Richternél valószínűleg csökkenni fog a kifizetés. A gyorsjelentés idején tett javaslat 82 forint körüli részvényenkénti osztalékról szólt, és az elemzők szerint ez az összeg nem változik annak dacára sem, hogy időközben kiderült: a végleges beszámolóban rosszabb számok lesznek, hisz az Esmyával kapcsolatos vizsgálatok mintegy 42 milliárd forinttal ronthatják az eredményt. Az ANY Biztonsági Nyomdánál is szűkebb lesz az osztalék a tavalyinál, bár az osztalékhozam így is mutatós: csaknem 5,7 százalékos lehet. Az elmúlt üzleti év után 79 forintos osztalékot javasolt az igazgatóság, míg tavaly az eredeti javaslat szerint 84, a saját részvényekre eső összeg szétosztása után pedig 86 forintot tehettek zsebre a részvényesek.

Nőni fog viszont az osztalék több ingatlanos cégnél is, miután szabályozott ingatlanbefektetési társasággá (SZIT) alakultak át. E cégeknek ugyanis osztalékként ki kell fizetniük az adózott eredményük 90 százalékát, és a BIF például már jelezte is, hogy a teljes 2017-es üzleti évre vonatkozóan így tesz, nem csak arra a töredék időszakra, amelyet az új társasági formában töltött el.

Ennek megfelelően 94 forint körüli osztalékot fizet részvényenként, ami 5 szá­­zalék körüli hozam. A Graphisoft Park is jelezte már a gyorsjelentésében, hogy SZIT-esként az adózott eredmény 90 százalékát fizeti majd ki a befektetőknek. Tavaly a nettó nyereség egyébként 3,8 millió euró volt a cégnél, az idén 4,1, jövőre pedig 4,3 millió eurót várnak. A Duna House ugyan eddig nem alakult át SZIT-té, az osztalék azonban így is nagyot ugrik: a tavalyi 130-ról 176 forintra. Először fizet osztalékot a CIG Pannónia, igaz, részvényenként csupán 10 forintot, ez sem rossz egyébként azután, hogy felvásárolta az MKB biztosítókat.

Nem tette még közzé az éves jelentését és osztalékjavaslatát, de a korábbi években szép summát fizetett a részvényeseknek a két áramszolgáltató: az Elmű és az ÉMÁSZ. Az Alteo is fizetett tavaly osztalékot, a 2017-es üzleti év utáni tervekről azonban még nem tette közzé a pontos javaslatát. Az osztalékpapírok között tartják számon a Zwackot is, a szeszes italokat gyártó vállalat pénzügyi éve azonban március végén zárul, ezért a pontos javaslatra valószínűleg még jó néhány hetet várniuk kell a részvényeseknek.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.