Éves és havi összevetésben is a piaci várakozásoknak megfelelően alakult februárban az infláció az Egyesült Államokban. A munkaügyi minisztérium keddi közlése szerint a fogyasztói árak szezonális kiigazítással 0,2 százalékkal emelkedtek havi bázison a januári 0,5 százalékos emelkedés után, és 2,2 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest az előző havi 2,1 százalékot követően. Az inflációs adat hírére gyengülni kezdett a dollár, a tízéves államkötvények hozama pedig 2,87 százalékról 2,85 százalék alá esett, mivel a piac úgy véli, hogy a Fed nem kényszerül a kamatemelés ütemének gyorsítására.
A két eszköz árfolyamára az is nyomást helyezett, hogy Donald Trump elnök leváltotta Rex Tillerson külügyminisztert, és a helyére Mike Pompeót, a Központi Hírszerző Ügynökség vezetőjét nevezte ki. A hozam hétfőn 2,87 százalékon zárt. Kedden közölték azt is, hogy az amerikai költségvetés februári hiánya 12,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, és 215,248 milliárd dollárt tett ki, GDP-arányosan ez 3,5 százalék.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.