BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Minimálbéren foglalkoztat több kisebb cég

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Az öt alkalmazott feletti, többségi magyar tulajdonban lévő vállalatok dolgozóinak 7 százaléka minimálbéres, 7 százalékát pedig garantált bérminimumon foglalkoztatják – derült ki a GKI Zrt. több mint 1200 cég megkérdezésén alapuló friss felméréséből. A kisebb vállalatok arányaiban több embert foglalkoztatnak minimálbéren, illetve garantált bérminimumon, mint a nagyobbak. A 20 fő feletti cégek esetében a foglalkoztatottak számának emelkedésével csökken az alacsony bérért dolgozók aránya. Különösen nagy, 30 százalékos a 11–20 főt foglalkoztatók körében a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya, ami annak a következménye, hogy ebben a csoportban sok az építőipari cég.

Ágazati bontásban kiemelkedő a minimálbéresek aránya a kereskedelemben (10 százalék), illetve az üzleti szolgáltatásokban (9). Ettől nem sokkal maradnak el a feldolgozó- (6) és építőipari arányok (4). Leginkább az üzleti szolgáltatást nyújtó vállalatokra jellemző a garantált bérminimumon való foglalkoztatás (12 százalék), majd a kereskedel­mi (8), az építő- és feldolgozóipari cégek következnek (7, illetve 5 százalék). A fejlettebb országrészekben (Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl) a minimálbéren foglalkoztatottak aránya 2-3 százalék, a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya 2-10 százalék. A minimálbéresek aránya a többi régióban jellemzően 10-13 százalék, a Dél-Alföldön a legmagasabb, 16 százalék.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.