BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Újra hazai kézben az Extreme Digital

Az Extreme Digital alapítói, Várkonyi Balázs és Kelemen Gyula visszavásárolták a dél-afrikai Steinhoff csoporttól a cég többségi, 50,4 százalékos tulajdonrészét, így az újra teljesen magyar tulajdonba került. A tranzakciót a Gazdasági Versenyhivatal is jóváhagyta.

„A Steinhoff leányvállalataival kialakított együttműködéseinket megtartjuk, de úgy ítéltük meg, hogy a régióban csak a cégcsoporttól függetlenül folytathatjuk a növekedést” – mondta Várkonyi Balázs, a webáruház alapító-ügyvezetője. Kiemelte, hogy a vállalat pénzügyi helyzete stabil, az idei üzleti tervükhöz szükséges források is rendelkezésre állnak. Hangsúlyozta, hogy 2015 előtt is hazai székhelyű és tulajdonosi struktúrájú, de nemzetközi vállalat volt az Extreme Digital, és a visszavásárlás után is az marad. Céljuk, hogy folytassák a tavaly megkezdett nemzetközi terjeszkedést, egyúttal megtartsák hazai vezető pozíciójukat a műszaki cikkek e-kereskedelmi piacán, és újabb termékkategóriák online értékesítését is tervezik.

A GKI Digital adatai szerint 2015 és 2016 után tavaly is az Extreme Digital bonyolította le a legnagyobb forgalmat a hazai online áruházak közül. A kutatócég felmérése szerint Magyarországon tavaly hárommillióan vásároltak online. A teljes piac 34 millió rendelést tudhat maga mögött, vagyis egy átlagos magyar online vásárló évente 11 rendelést ad fel. Ma már minden harmadik-negyedik rendelést személyes bolti átvétellel kérnek a vásárlók. Az Extreme Digital ügyfélkörében tízből öt rendelés jut el így a vevőhöz.

Minden harmadik magyar online vásárló, azaz mintegy 960 ezer ember még akkor is online ellenőrzi a raktárkészleteket, ha egyébként személyesen, vagyis offline vásárol. A hazai forgalom háromnegyede a vegyes modellben működő, tehát webáruház mellett hagyományos üzleteket is fenntartó kereskedőknél történik.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.