A rendszer önállóan dönt a benzinmotor beindításáról és a leállításáról is

Valószínűleg még mindig nem cseng elég jól az Infiniti név ahhoz, hogy felkeltse a vevők érdeklődését. A legfőbb riválisnak tekinthető Lexusból idén több mint ötször annyi fogyott itthon, mint a Toyota prémiummárkájával egy időben, 1989-ben alapított Infiniti legújabb típusaiból. Bár most csak négytagú a modellkínálat, a Mercedes-Benz A-osztály kifutó generációjával és az arra épülő GLA-val műszakilag megegyező Q30-as és QX30-as mellett a középkategóriás Q50-es és kupéváltozata, a Q60-as szerepel az árlistán. A tesztelt Q50 S Hybrid annak ellenére ígéretes, hogy a hagyományos limuzinok iránt egyre inkább csökken a kereslet. Az Infiniti a 405 lóerős Q50S 3.0t AT csúcsváltozattól válik izgalmasabbá. A hátsókerék-hajtás és a 3,0 literes V6-os turbómotor kifinomultsága, kiegyensúlyozott járása, fokozatosan felépülő teljesítménye és egyre inkább ritkaságnak számító hangja azonnal mosolyt csal a vezető arcára. Tény, hogy nosztalgiával tölti el az embert, ugyanis azokat az időket juttatja eszünkbe, amikor ezt a magabiztosságot és nagyautós hangulatot csak egy prémiumautó tudta megadni.

A japánok a maguk feje után mentek a Q50 S Hybriddel, amikor villanymotorral egészítették ki a hajtást, és a rendszer szintén önállóan dönt arról, hogy beindítja vagy leállítja a benzinmotort, illetve hogy éppen melyik tengelyre mennyi nyomatékot továbbít. Mindez a háttérben, teljesen észrevétlenül történik, csak akkor láthatunk bele a történésekbe, ha követjük a folyamatábrát, ahol néha látszólag logikátlanul váltakoznak az események. Ez az autó szinte titkolja, hogy hibrid, még a fordulatszámmérő is teljesen hagyományos, ami nem jelenti azt, hogy nem aknázza ki a lehetőségeit. Gyorsan visszatölti a lemerült akkukat, és amikor csak lehet, tisztán elektromosan halad. Egyenletes gázpedálállással autózva gyakori, hogy 100 kilométer per óránál is nullát mutat a fordulatszámmérő.

Az erőátvitelt egy hétfokozatú automatikus váltó biztosítja, zökkenőmentesen dolgozik, nem áll a dinamikus haladás és a takarékos működés útjába, bár a tesztprogramban a gyári adatnál mintegy két literrel nagyobb fogyasztást mértünk. A 9,0 liter alatti eredmény 364 lóerő és 546 newtonméter nyomaték, valamint 1,8 tonnás tömeg mellett kifejezetten kedvező. Pontos irányíthatóságot ad a kormányzás, kényelmesen rugózik az autó, tempós kanyarokban viszont kellőképpen feszes a futómű, jól adagolható a fékerő. Agilisan viselkedik, emiatt kifejezetten élvezetesen vezethető a Q50 S. A belső látszólag nem sokat lépett előre az elmúlt évtizedben, ennek ellenére szerethető és igényesen kidolgozott az utastér. A kijelzőkből kettőt is integráltak a középkonzolba. Az egyik fixen a navigációt, egy pedig a többi funkciót jeleníti meg, bár a fizikai gombokat sem spórolták ki belőle. Kissé bonyolult, de kiismerhető a menü, elavultnak leginkább a navigáció grafikája számít. Jó a kilátás, még a vastag A oszlop sem takar ki sokat a külvilágból. Egyedül a nagy, kulisszában mozgó váltókar rontja az ergonómiát, kitakarva a szellőzés gombjait. A második sorban különösen passzentos utastér és az akkucsomagtól alig használható raktér azonban erősen korlátozza a használhatóságot. Formaterve vegyíti a japán és az amerikai divat elemeit, van benne egy csipet elegancia és sportosság, sőt még saját karaktere is van, ám a márkajelhez hasonlóan nem elég erős, hogy magára vonja a figyelmet, pedig ennél többre hivatott.

Tudta?

Japánban Nissan Skyline néven, Infiniti logóval forgalmazzák a 2,0 literes benzinmotorral és hibridként 3,5 literes V6-ossal felszerelt Q50-est. | VG

Tetszett

• gyártási minőség

• hibrid hajtáslánc

• vezethetőség

Nem tetszett

• kis csomagtartó

•szűkös utastér

Jó minőségű, szerethető sportlimuzin a Q50 S, színvonalas technikája és jó vezethetősége önmagában mégsem elég ahhoz, hogy kirobbantsa az Infinitit a statisztaszerepből. | VG