A négykerék-légrugózás az igazi attrakció

A nagyobb vese ellenére élőben arányos az X5-ös megjelenése. Hosszban még mindig alulról súrolja az öt métert a karosszéria, szélességben már túllépi a két métert, amit szűk helyre parkolásnál érdemes észben tartani. Nem véletlen, hogy a BMW kifejlesztette a távirányítós kiparkolást.

A korábbinál jobb felbontással, élesebb képpel szolgálnak a műszerfal monitorai, ám kihagytak egy ziccert azzal, hogy a kormány mögöttinél érdemben nem lehet változtatni a megjelenést, például nagyban kirakni a térképet. Nem lehet belekötni a választott anyagokba és a minőségérzetbe, de a feláras kristály váltókarnak és az iDrive-kezelőszervnek az egyszeri meglepetésen túl nincs érdemi hatása. Annál inkább meglepő, hogy szűk a második sor térkínálata, egy ekkora autótól az átlagnál nagyobb helykínálatot várnánk el, ráadásul az első támla hátfala kemény műanyag. Így akinek térdben szűk a hely, annak már a rövid utazások is fájdalmasak lehetnek.

A négykerék-légrugózás a legjobb dolog, ami ezzel az autó­val történhetett, hiszen mos­­tan­tól kezdve nyugodtan használhatjuk lágyan ringatózó óriásként az X5-öst, ami az úthibákat csak távoli dobolásként juttatja el az utasokhoz.

Ezzel párhuzamosan a sportos vezetők is megtalálják a számításukat, hiszen gombnyomásra bekeményít a rendszer. Lendületes tempóban az összkerékkormányzást meg kell szokni. Kanyarvétel közben egy-egy úthiba miatt ráterhel az autó az ívkülső kerékre, a nem egyenesen álló gumi miatt pedig nemcsak berugózik, de egy kicsit oldalirányban is megrándul a karosszéria. Ez nem veszélyes, de elsőre meglepő. A 400 lóerős dízelmotor a tőle elvárható fölényességgel mozgatja az X5-öst, ehhez képest a 10,5 literes 100 kilométerenkénti tesztfogyasztása nem vészes. Az autó hangja mérges doromboláshoz hasonlít.