Túl gyorsan nyomták a belgiumi atompecsétet
Úgy született törvény két, bezárásra ítélt belgiumi atomerőműblokk üzemidő-hosszabbításáról, hogy nem készültek el a további működtetésükhöz szükséges környezeti hatásvizsgálatok. A Doel 1 2015 februárjára szolgálta le a maga negyven évét, és le is állt. Nem sokkal később követnie kellett volna a Doel 2-nek – közölte az Európai Unió Bírósága –, de 2015 júniusának végén mindkét atomerőmű újabb tíz évre kapott áramtermelési engedélyt, így az első újraindult, a második pedig le sem állt.
A belgiumi Inter-Environnement Wallonie és a Bond Beter Leefmilieu Vlaanderen a törvény megsemmisítését kérte az ország alkotmánybíróságától. Kifogásaik szerint a törvényhozók nemcsak abban hibáztak, hogy hatásvizsgálat nélkül engedélyezték az üzemidő-hosszabbítást, de azt sem tették lehetővé, hogy a nyilvánosság beleláthasson a döntésükbe, nem vizsgáltatták meg a projekt országhatáron átterjedő környezeti hatásait, és figyelmen kívül hagyták az uniós élőhelyvédelmi és a madárvédelmi irányelvet. Az alkotmánybíróság az Európai Unió Bíróságát kérdezte meg, hogy a hiányolt vizsgálatokat valóban el kellett volna-e végezni a törvény meghozatala előtt. A válasz igen volt. A határozat szerint az üzemidő-hosszabbítás ugyanolyan környezeti hatásokkal jár, mint egy új atomerőmű üzembe helyezése. A bíróság azt is kimondta, hogy a hosszabbítással kapcsolatos intézkedéseket egyetlen projektként kell kezelni. Ez azért fontos, mert el lehet tekinteni a környezeti hatásvizsgálattól, ha a létesítmény által termelt áram nélkül „súlyosan és valósan veszélybe kerülne a villamosenergia-ellátás folyamatossága”. Bár áramellátási zavartól az uniós bíróság szerint nem kellett volna tartani, fontos, hogy az atomerőművek üzemeltetője 2015-ben 700 millió eurós fejlesztést indított, hogy megfeleljen az üzemidő-hosszabbítással kapcsolatos törvényi előírásoknak. Az ügyben egyébként nem az európai, hanem a belgiumi bíróság dönt. A történet háttere, hogy egy 2003-as belgiumi törvény szerint az ország működő atomerőműveit negyvenéves üzemelés után fokozatosan, vagyis 2015 és 2025 között le kell állítani, új pedig nem építhető. Magyarországon is volt üzemidő-hosszabbítás. Azon azonban a paksi atomerőmű blokkjai szabályszerűen estek át, igaz, szükség sem volt az esetleges végső leállítás elkerülését célzó sietségre. A harminc évre tervezett egységeket 2013 és 2017 között kellett volna nyugdíjazni, így már 2000-ben megvizsgáltatták a hosszabbítás megvalósíthatóságát, és megállapították, hogy adott feltételek mellett a létesítmény további húsz évig használható. A dokumentumot 2004–2005-ben felülvizsgálták, de lényegében csak megerősítették a megállapításait. Az egész atomerőművet érintő biztonságnövelő intézkedéseket hajtottak végre 2002-ben, 2003-ban pedig megkezdődött a hosszabbításhoz szükséges környezetvédelmi engedélyeztetés. 2006-ban elkészült a környezeti hatástanulmány, és lezajlottak a közmeghallgatások. A társaság bevonta az engedélyeztetésbe Ausztria, Horvátország és Románia illetékeseit is, bár erre az uniós előírások nem kötelezték. Az atomerőmű 2016-ban kapta meg a továbbműködéshez szükséges környezetvédelmi engedélyt. Ez ellen az Energiaklub fellebbezett, majd miután a másodfokú határozat is megfelelőnek tartotta az engedélyt, a határozat megsemmisítését kérve bírósághoz fordult, amely elutasította a keresetét. Az atomerőmű-társaság 2008-ban nyújtotta be az Országos Atomenergia Hivatalhoz az atomerőmű blokkjainak üzemidő-hosszabbítási programját, amelyet a hivatal 2009-ben feltételekkel elfogadott. Ekkor a Paksi Atomerőmű Zrt. megkezdte a programban előirányzott feladatok végrehajtását.
