Csányi Sándoré a Budai Egészségközpont
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. e-árverés oldalán 4,1 milliárd forintért kelt el a Királyhágó utcában lévő Budai Egészségközpont (BEK) épülete. Az új tulajdonos az ingatlant 15 éve bérlő BEK lett. A liciten csak a Bonitás 2002 Befektető és Tanácsadó Zrt. indult, ez az a cég, amelyen keresztül Csányi Sándor OTP-vezér két éve közvetett irányítást szerzett a BEK-ben. A BEK 2018-ban 7,4 milliárd forintos árbevételt ért el, a bevételből 3,5 milliárd forintot a közfinanszírozott ellátásért kapott az egészségbiztosítótól. Varga Péter Pál, a BEK főigazgatója egy hete azt mondta, régóta tervezik az épület megvásárlását, hiszen az elmúlt években kétmilliárd forintot költöttek rá. A BEK erre az évre a köz- és a magánellátásból együtt 8,8 milliárd forintos árbevételt tervez.