Világgazdaság

Nem segít a nyár az optikusokon

Koncsek Rita | Az optikai ágazat a megszűnése után is nagy nehézségekkel küzd – mondta a Világgazdaságnak Karvázy Attila, a Magyar Optikusok Ipartestületének (MOI) elnöke. A budapesti, belvárosi optikák például az előző év azonos időszakához képest 50-60 százalékos forgalmat érnek el, miközben a plázákban lévő üzletek csak 20-30 százalékos kiesésről számolnak be. A MOI elnöke felidézte, hogy a járvány időszakában betérő vásárlók aránya 10 százalékra zuhant. Azt várhatóan augusztus végére fogják látni, hogy melyik optika tudott visszatérni a teljes nyitva tartáshoz, és hány alkalmazottól kellett megválniuk.

A hazai optikai ágazatban 13-14 ezren dolgoznak, a járvány alatt több mint 12 ezer család, 50-60 ezer ember megélhetése került veszélybe. De most sem lélegezhetnek még fel Karvázy Attila szerint, hiszen a nyári időszakra eleve mérsékeltebb forgalom jellemző. Az optikai vállalkozások a veszélyhelyzet alatt nem élhettek a járulékfizetési kedvezmény lehetőségével, többen igényeltek viszont munkahelymegtartó támogatást, de csak mérsékelt sikerrel jutottak hozzá az ipartestület elnöke szerint. A jövő évi szabályváltozása az optikusokat is érintheti, az adónem optimalizálásában a MOI segítséget nyújt a mikro-, kis és középvállalkozásoknak is.

A magyar lakosság fele szemüveges, sokaknak van tehát szükségük valamilyen látásjavító eszközre. Ezt támasztja alá az is, hogy a Nemzeti Cégtár adatai szerint 2014 és 2018 között majdnem megduplázódott, 27,5 milliárd forintról 48 milliárdra ugrott az optikai eszközöket gyártó cégek árbevétele. Karvázy Attila szerint jelenleg 1200 optikai szaküzlet működik, a beszállító cégek száma 80-ra tehető, a hálózatban működő optikapiacon 200 körüli a többi privát szaküzlet száma.

A szemüvegkeret- és lencseforgalmazók is kimondottan rugalmasan kezelték a pandémiát, hiszen a nagykereskedések is érdekeltek abban, hogy az ágazat visszatérjen a korábbi forgalomhoz. Ráadásul a lencseforgalmazóknál a június végi és július eleji értékesítési adatok már közelítenek a tavalyiakhoz.

A kedvezményekkel kapcsolatban Karvázy Attila megjegyezte, hogy a nagykereskedők fizetési könnyítéseket ajánlottak az optikusoknak, akik egyedi és csomagakciókkal próbálják a vevőket az üzletekbe csalogatni. A MOI elnöke szerint a járvány hozadéka, hogy soha nem látott mélységű és rendszerességű kommunikáció indult szakmai és döntéshozói szinten. Példaként hozta fel az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Emberi Erőforrások Minisztériuma mellett a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarát, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét, valamint a Magyar Látszerész Szövetséget és a Forgalmazók az Egészségért Szövetséget.

A plázákban lévő szaküzletek

20-30

százalékos kiesésről számolnak be

Karvázy Attila Magyar Optikusok Ipartestülete
Ezek is érdekelhetik